ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Rogán Antal csíkszeredai beszéde

Én tudom, hogy a román nemzet erős nemzet, és hiszem, hogy az erdélyi magyarok egyenrangú partnerei akarnak lenni egy erős román nemzetnek, a partnerséghez azonban megbecsülés kell, és akit megbecsülnek, annak a mindenkori politikai érdekektől függetlenül mindig tisztelik őshonos nyelvét, őshonos jelképeit és őshonos hagyományait - hangsúlyozta Rogán Antal, a Fdiesz frakcióvezetője, szombaton az RMDSZ 11. kongresszusát záró csíkszeredai sajtóértekezleten.
Létrehozva: 2013. május 27., 16:59
nyomtat küld

Tisztelt Kelemen Hunor Elnök Úr!
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Tisztelt Szenátusi Elnök Úr!
Tisztelt Pártelnök Úr!
Mindenekelőtt Tisztelt Küldöttek!
Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a Romániai Magyar Demokrata Szövetség csíkszeredai kongresszusát. A Fidesz üdvözletét és jókívánságait szeretném átadni Önöknek, mint a Kárpát-medence legnagyobb és tudjuk legerősebb magyar politikai érdekvédelmi szervezetek képviselőinek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

2010-ben a magyar nemzet közös történelmének egy új fejezete kezdődött el azzal, hogy a határokon belül élő magyarok elsöprő többséggel nyújtottak kezet a határokon kívül élő honfitársainknak. Ennek szellemében a Magyar Országgyűlés gyakorlatilag egyhangúan, 97,7 százalékos többséggel törvényt alkotott és kiterjesztette a magyar állampolgárság megszerzésének lehetőségét mindazokra, akiknek felmenői egykor a történelmi Magyarország polgárai voltak. Követtük ezzel a román nemzet példáját, mely hasonló alapokon, az államalkotó határokon kívül élő moldovai és ukrajnai románok állampolgárságának biztosításával másfél évtizede egyesítette a román nemzetet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Egy erős nemzet arról ismerszik meg, hogy kiáll, mindig kiáll a sajátjaiért. És egy nemzet attól erős, ha nem ellenségként, hanem mindig partnerként tekint saját őshonos kisebbségeire.


Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Én tudom, hogy a román nemzet erős nemzet, és hiszem, hogy az erdélyi magyarok egyenrangú partnerei akarnak lenni egy erős román nemzetnek, a partnerséghez azonban megbecsülés kell, és akit megbecsülnek, annak a mindenkori politikai érdekektől függetlenül mindig tisztelik őshonos nyelvét, őshonos jelképeit és őshonos hagyományait.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A magyar nemzet is erős nemzet, és egy erős nemzethez tartozás mindig felelősség is. Ez számunkra, magyarok számára azt jelenti, hogy bárhol is éljen, a világ bármely szegletében, minden magyar felelős minden magyarért. A mi esetünkben ez a felelősség azt jelenti, hogy a magyar kormányzat odafigyel az Erdélyben, Partiumban, Bánságban, a Románia területén élő magyar közösségre. A mi felelősségünk abban áll, hogy az itteni magyar közösséget és annak legitim képviselői által megfogalmazott demokratikus célokat és követeléseket minden lehetséges módon támogassuk.
Azt, hogy kik az Önök legitim képviselői és mik az Önök legitim demokratikus céljai, azt Önök döntik el.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az itt élő magyaroknál senki nem tudhatja jobban, mi az ő érdekük, milyen célokat akarnak megvalósítani, hogyan akarják berendezni az életüket. Magyarország és a magyar kormány felelőssége az, hogy minden lehetséges eszközzel támogassa az itt élő magyarságot abban, amit meg akarnak valósítani.

Kedves Barátaim!

A román politikusok régóta úgy néznek a határokon belül és határokon kívül élő románokra, mint egy egységes nemzet részeire, a magyar nemzet is egy nemzet, és ennek Önök elválaszthatatlan részei.


Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ennek az összetartozásnak a legújabb kifejezése a magyar állampolgárság megszerzésének kiterjesztése. Ezzel kapcsolatban szeretném világossá tenni Önöknek, hogy számunkra mindenki, aki elfogadja és támogatja az állampolgársági törvény alapvető céljait, egyben szövetségesünk is, legyen az politikai párt, egyház, érdekvédelmi vagy civil szervezet, mindenkire, akinek a nemzeti összetartozásunk ügye fontos, arra a Fidesz barátként és szövetségesként tekint.
Jövőre a magyarországi országgyűlési választásokon majd száz év után először lesz lehetősége minden magyarnak, így Önöknek is, hogy közvetlenül is beleszóljanak a magyar politika alakításába, és Budapestre is képviselőket küldjenek. Az egységes román nemzet számára ez már régóta valóság. Nekünk, magyaroknak ez egyelőre szokatlan és újdonság. Mégis azt hiszem, érdemes élni ezzel a lehetőséggel és minden felelős magyar politikai erőnek érdemes a részvételre buzdítania a magyarokat.

Tisztelettel kérem Önöket is arra, hogy segítsenek abban, hogy a magyarság közös sikerként élje meg ezt a lehetőséget és egységesen álljon ki saját érdekeiért.

Kedves Barátaim!

A mai napon az összetartozás, az egymásért való felelősségvállalás, a támogatás és a partnerség üzenetét hoztam el Önöknek.

Orbán Viktor Miniszterelnök Úr nevében is azt kívánom, hogy egy sikeres tanácskozás után a romániai magyarság előtt álló régi és új kihívásokra bölcs döntésekkel válaszolva, erősítsék meg a magyar nemzet érdekek képviseletét. Mi ebben a küzdelemben szilárd és elkötelezett támogatásunkról biztosítjuk Önöket.

Munkájukhoz bátorságot és sok sikert kívánok.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések