ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Kivásárolta a Veolia-csatornamű érdekeltségét Salgótarján

Salgótarján önkormányzata kivásárolta a francia Veolia leányvállalatának, a KEST-SCS Kft.-nek a Salgótarjáni Csatornamű Kft.-ben lévő 10,4 százalékos tulajdonrészét. Az erről szóló döntést csütörtöki ülésén hozta meg a testület, az adás-vételi szerződést a közgyűlés szünetében írták alá – értesült az MTI. A helyi csatornavállalat ezzel teljesen az önkormányzat tulajdonába került.
Létrehozva: 2013. május 30., 11:28 | Utoljára frissítve: 2013. május 30., 17:16
nyomtat küld

Leányvállalatán keresztül a Veolia 2004-ben vásárolta meg a Salgótarjáni Csatornamű Kft.-ben a helyi befektetők üzletrészét. A cég ezt követően húszéves lejárattal 250 millió forint tulajdonosi kölcsönt adott a társaságnak azzal, hogy azt az osztalékból törleszti a kisebbségi tulajdonosnak.    

Salgótarján polgármestere, Székyné Sztrémi Melinda a csütörtöki testületi ülésen közölte: az adás-vétellel az önkormányzat egy számára kedvezőtlen szerződés végére tesz pontot, ugyanis a kisebbségi tulajdonos menedzsmentjogai egyoldalú előnyöket jelentettek.    

Palkó György, a Veolia vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: az önkormányzat szándékait nem akarták akadályozni, ezért ajánlották fel megvételre a kisebbségi üzletrészt. A 150 millió forintos vételárat méltányosnak nevezte.    

Eötvös Mihály, Salgótarján alpolgármestere a közgyűlésben azt mondta, hogy a Veolia leányvállalata a 250 millió forintos tulajdonosi kölcsöne fejében eddig 524 millió forint menedzsment-díjhoz jutott, a hitelből 220 millió forintot visszakapott, miközben papíron még 120 millió fennmaradt az önkormányzati cég tartozásából.
   
Salgótarján önkormányzata jelentős, az országostól jóval nagyobb mértékű rezsicsökkentésre használja fel azt, hogy a társaságban szabad kezet kap. A lakossági díjcsökkentésről még csütörtökön döntenek – tette hozzá a polgármester.

Jelentősen csökken a vízdíj

Huszonnégy százalékkal csökken a vízdíj júniustól Salgótarjánban és környékén, s tíz százalékkal kell majd kevesebbet fizetni a csatornahasználatért a nógrádi megyeszékhelyen. A megtakarítás meghaladja a köbméterenkénti 200 forintot – jelentette be Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz-KDNP), Salgótarján polgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón.

Az országban jelenleg itt fizeti a lakosság az egyik legmagasabb összeget az ivóvízért (köbméterenként 725 forint), illetve a csatornamű használatáért (köbméterenként 400 forintot), s ez elviselhetetlen terhet jelent az egyébként is hátrányos helyzetű régióban élők számára - mondta a polgármester.
   
Az önkormányzat és az állam összefogásával azonban júniustól jelentősen könnyítenek ezeken a terheken - tette hozzá.     Székyné Sztrémi Melinda elmondta: a kormányzat és az állam összefogásával a 10 százalékos rezsicsökkentésen felül - ami a vízdíj esetében 72,5 forintot és a csatornamű díjak esetében 40 forintot jelent itt – a vízdíjból további 100 forintot, vagyis összesen 172,5 forintot engedhetnek el. A víz rezsiszámlája így együtt 24 százalékkal csökken Salgótarjánban.
   
A csökkentést az állami szerepvállalás azzal is segítette, hogy az állami tulajdonú Észak-magyarországi Regionális Vízművek júniustól átveszi a helyi víz és csatornamű társaság üzemeltetését, s ajánlatot tett annak megvételére is – tette hozzá a polgármester.     Az MTI kérdésére válaszolva kifejtette: a rezsicsökkentést segítette, hogy a csatornamű vállalatoknál a kisebbségi, 10,4 százalékos tulajdoni részel rendelkező társaság, a francia Veolia leányvállalata, amely a többségi tulajdonosnál nagyobb jogokkal rendelkezett a cégekben belátta, hogy érdemes kiszállnia az üzletből. Így lehetett tiszta viszonyokat teremteni a cégeknél.    
   
A polgármester megjegyezte: arra is volt példa, hogy a kisebbségi tulajdonos korábban egy 7,8 millió forintos befektetéssel 500 millió forinthoz jutott. Vizsgálatuk szerint a korábbi szerződések jogszerűek voltak, de mindenképp a jó erkölcsbe ütköztek.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések