ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Pest megyében 241 embert telepítettek ki

Pest megyében eddig 241 embert kellett kitelepíteni az árvíz miatt, és húsz településen van védekezés - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője csütörtök reggel az MTI-vel.
Létrehozva: 2013. június 6., 08:18
nyomtat küld

Spitz Alexandra elmondta: a Duna áradása miatt Budakalászon 100, Dunabogdányban 2, Szentendrén 1, Sződligeten 115, Szobon 15, Halásztelken 8 embert kellett kitelepíteni. Hozzátette: az érdi kirendeltség illetékességi területén 2, a vácin 18 településen folytatnak árvízi védekezést: Vác, Zebegény, Sződliget, Szob, Verőce, Nagymaros, Kismaros, Budakalász, Göd, Dunakeszi, Dunabogdány, Kisoroszi, Leányfalu, Pócsmegyer, Szentendre, Szigetmonostor, Tahitótfalu, Visegrád, illetve Százhalombatta és Szigetszentmiklós területén.
    
Dunakeszin 75 ember vesz részt a védekezésben, a vízügyi szakemberek irányításával folyamatosan építenek ki a 2-es út Dunakeszitől délre eső szakaszán egy több mint 600 méter hosszú nyúlgátat. Éjjel 20 ezer homokzsákot szállítottak a helyszínre, a munka éjszaka is félpályás útzár és rendőri biztosítás mellett zajlott.
    
A 2-es út Dunakeszitől délre fekvő részén az árvízi védekezés miatt félpályás útlezárás van, a főváros felé tartókat a rendőrség eltereli - tette hozzá a szóvivő.
    
Tökölön az ártéren élőket és az ott gazdálkodókat a városi honlapon keresztül is tájékoztatják, és folyamatosan zajlik az értékek biztonságba helyezése.
    
Kisoroszinál, Szentendrén, Nagymaroson, Visegrádon és Budakalászon szintén éjszaka is védekeztek. A munkába négy mentőcsoport is bekapcsolódik Kisoroszinál, Szentendrén, Nagymaroson és Visegrádon – tette hozzá Spitz Alexandra.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések