ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Lemondja a hétvégi rendezvényeket a győri önkormányzat

Az árvízi helyzetre tekintettel minden hétvégére tervezett rendezvényt lemond Győr önkormányzata.
Létrehozva: 2013. június 6., 13:03
nyomtat küld

Az önkormányzat csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint elmarad a Kismegyeri Történelmi Lovas- és Hadijáték, az Ünnepi Könyvhét, valamint az IV. korcsoportos Országos Diákolimpiai döntő.
   
Borkai Zsolt polgármester továbbra is nyugalomra inti a lakosságot, hiszen a lemondás mögött nem azt kell feltételezni, hogy Győr veszélyben van abból a szempontból, hogy elönti a víz - olvasható a közleményben.
   
Jelen pillanatban 4000 embernek biztosít szállást a város, azoknak, akik az árvízvédelmi munkálatokban segítőként részt vesznek. Katonák, rendőrök, vízügyi szakemberek, diákok és önkéntesek érkeztek az elmúlt napokban és érkeznek folyamatosan, hogy segítsék a Szigetközben, valamint Győr közvetlen környezetében az árvízvédelmi munkálatokat. Kollégiumok, panziók, laktanya, sportcsarnokok szolgálják ki a segítőket, a hétvége kulturális és turisztikai rendezvényeit a további szálláshelyek fenntartása érdekében mondjuk le - idézi a közlemény a polgármestert.
   
A városvezető hangsúlyozza: a döntés célja az elővigyázatosság és megnyugtatás, "hiszen az erők összpontosítására most a gátakon van szükség".
   
Borkai Zsolt megjegyezte: a vízügyi szervek tájékoztatása alapján az előrejelzések továbbra is azt mutatják, hogy a szükséges védekezési feladatok ellátása mellett a városi árvízvédelmi rendszerek a 2002-es árvíz szintjénél magasabb vízállás esetén is megvédik Győrt.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések