ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Kisoroszi egy hétig lehet elzárva

Néhány óra múlva körbezárhatja a Duna a Szentendrei-sziget északi csücskében fekvő Kisoroszit, a község várhatóan egy hétig lesz elzárva - hangzott el a település határában tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.
Létrehozva: 2013. június 6., 14:01
nyomtat küld

Tarnai Richárd kormánymegbízott, a Pest Megyei Védelmi Bizottság elnöke elmondta: néhány óra múlva víz zárja el Kisoroszit, csak csónakkal majd lehet bejutni, illetve légi úton lesz megközelíthető. A védelmi bizottság elnöke hangsúlyozta: az árvízi védekezéshez a településen minden eszköz és ember rendelkezésre áll, az orvosi ellátástól kezdve az élelmiszerig.
   
A kormánymegbízott a csütörtök esti Nógrád megyei földrengéssel összefüggésben azt mondta, hogy megvizsgálták a gátakat, és megállapították, hogy a földmozgás nem okozott károkat, a gátak stabilak. Tarnai Richárd közölte azt is, hogy a hajnalban - a fővárosi vezetéssel egyeztetve - arról döntött, hogy Budakalász környékén nem engedik be a Barát-patak medrébe az árvizet, ezzel megóvva az ott élők ingatlanjait, és megóvva a békásmegyerieket is. Fővárosi területen kellett kiépíteni azt a gátat, amely elzárja a vizet, és amely a szakemberek szerint tartani fogja a vízmennyiséget - tette hozzá. A kormánymegbízott szólt arról is, hogy döntése értelmében a Pest Megyei Kormányhivatal munkatársai - az ügyfélszolgálati dolgozók kivételével - a gátakon fognak dolgozni.
   
Négyszáz önkéntes, háromszáz rendőr és száz tűzoltó kezdte meg a munkát

Juhász Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjének tájékoztatása szerint a reggel mintegy négyszáz önkéntes kezdte meg a munkát, valamint száz hivatásos tűzoltót és a rendőrség állományából háromszáz embert várnak. Mint mondta, jelezte segítési szándékát a büntetés-végrehajtás és a honvédség is. A katasztrófavédelmi igazgató elmondta: Pest megye területén jelenleg a 2-es, a 12-es, valamint Visegrádnál a 11-es főút van lezárva.
   
Molnár Csaba (független), Kisoroszi polgármestere arról számolt be, hogy a település várhatóan egy hétig lesz elzárta. Mintegy 130-140 ember vesz részt a védekezésben, közülük 80-100 civil - tette hozzá. Molnár Csaba közölte, a település először kapott egy kormányzat részéről a segítséget ahhoz, hogy állandó mentőszolgálat működjön a településen.
   
A településvezető a következő időszakkal kapcsolatban azt mondta: az alapellátást naponta érkező hajóval oldják meg, de rendkívüli helyzetre a helikopteres szolgálat is készenlétben áll. Molnár Csaba megjegyezte: eddig két családot kellett kitelepíteni, további kitelepítésre nem számítanak. Kitért arra, hogy ezekben az órákban menekítenek ki egy lovardából harminc állatot.

(MTI - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések