ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Ártereken élő embereket kell kitelepíteni Fejér megyében

Az ár- és hullámtéri területen élőket péntek délutánig ki kell telepíteni a Duna Fejér megyei szakaszán - közölte a Fejér Megyei Védelmi Bizottság kommunikációs munkacsoportjának vezetője csütörtökön.
Létrehozva: 2013. június 6., 18:36
nyomtat küld

Csathó Barna tájékoztatása szerint Adonyban a veszélyeztetett területen csak üdülőingatlanok találhatók. A védekezés az árterület miatt nem megoldható, ezért 64 embernek kell az árhullám levonulásáig elhagynia a házát. Számukra az önkormányzat a régi polgármesteri hivatalban biztosít szállást. Rácalmáson a Duna-sor üdülőingatlanaiban élőknek kell elhagyniuk otthonaikat, ezt követően a rendőrség biztosítja a helyszínt. Kisapostagon 120 köbméter homokkal és ötezer homokzsákkal felkészültek az árterületen lévő, Panoráma úti üdülőingatlanok védelmére, amelyekben összesen kilencvenen élnek. Ercsiben közfoglalkoztatottak és önkéntesek hét épület védelmén dolgoznak homokzsákokkal. Dunaújvárosban is megkezdték a Szalki-szigeten lévő halászcsárda és trafóállomások megvédését homokzsákokkal.     Kulcson a hajóállomás, Baracson egy lakóépület és egy vendéglő megvédése a feladat.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések