ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Négy dunabogdányi utca lakói kerülhetnek közvetlen veszélybe

Négy utca körülbelül 300 lakójának küldött értesítést Dunabogdány önkormányzata arról, hogy ha a Duna elöntéssel fenyegetné ezt a területet, vasárnap ki kell költözniük – tájékoztatta a község polgármestere péntek délelőtt az MTI–t.
Létrehozva: 2013. június 7., 11:11
nyomtat küld

Pályi Gyula (Fidesz) elmondta, hogy a több mint 3200 lakosú településen nyolcvan százalékban készültek el a védművek, a gát mögötti kutak, lefolyók, pincelejáratok "körbeépítéséhez" most kezdenek hozzá. A munkához 15 ezer zsákot töltenek meg. A fő védvonalon eddig 80 ezer homokzsákot használtak fel.
   
Közölte: jelenleg négyszázan dolgoznak a gátakon, közülük sokan távolabbról jöttek. A Mazsihisz 30 önkéntese nemrég egy busszal érkezett, ők egy ellennyomó gát építésében vesznek részt. A község mentén a Duna vízszintje várhatóan még egy métert emelkedik – tette hozzá a polgármester.

(MTI - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések