ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Bács-Kiskun megyében is készülnek

Bács-Kiskun megyében a fővédvonalon belüli mezőgazdasági területek, valamint Baján a Petőfi-sziget kerülhet veszélybe a vártnál magasabb vízállás esetén - mondta Kerényi János, a Bács-Kiskun Megyei Védelmi Bizottság elnöke pénteken, Kecskeméten tartott sajtótájékoztatón.
Létrehozva: 2013. június 7., 13:07
nyomtat küld

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja hangsúlyozta: kérte a kormánytól a veszélyhelyzet kihirdetését, de erről csak később, a Duna budapesti tetőzésének ismeretében születhet döntés. Kerényi János hangsúlyozta: a katasztrófavédelem álláspontja szerint a fővédvonalak védhetők, emberi élet nem kerülhet veszélybe. Mint mondta, a Dunaegyháza és Dunapataj közötti 40 kilométeres nyári gátról olyan döntés született, hogy megpróbálják megvédeni. Ha a fő védvonalon belül lévő nyári gát átszakad, mintegy hárommilliárd forintos mezőgazdasági kár keletkezhet.
   
Kiemelte: a Duna Bács-Kiskun megyei szakaszán hajózási tilalmat rendelt el, csak az élelmiszer-szállítás, valamint az élet- és vagyonmentés érdekében lehet hajózni.  Még nem rendelték el a harmadfokú árvízvédelmi készültséget a megyei Duna-szakaszon, de ezt is megteszik a folyó budapesti tetőzése után - fűzte hozzá. A tervek szerint a bajai Duna-hidat előreláthatóan kedden lezárják, mert a Baja - Bátaszék úton keresztül fognak a vadak menekülni a Gemenci árterületről; súlyos vadkárra lehet számítani. Tájékoztatása szerint megvan a szükséges állomány a védelmi munkálatok elvégzésére, a közfoglalkoztatottak is a védekezéshez mennek, honvédségi segítséget még nem kértek, de erre is sor kerül.
   
Farkasinszki Lóránt, Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója ismertette: a rendkívüli helyzet a folyó 129 kilométer hosszú megyei szakaszát érinti. Az előrejelzések szerint a folyó a megye valamennyi helyén eléri vagy meghaladja a korábban mért legmagasabb szintet. Beszámolt arról, hogy Baján a Nagy-Pandúr-szigetről péntek reggelig kitelepítették az ott lakókat, majd a nagyobb károk enyhítése érdekében "meggyengítik" a gátat azért, hogy lassan történjen az elárasztás.

Hangsúlyozta: a kritikus pontok megerősítése megtörtént, Dunavecse, Dunaegyháza, Solt és a Harta térségében a nyári gátak védelmére 340 ezer homokszákot kaptak az önkormányzatok. A katasztrófavédelemben 24-24 órás szolgálatot rendeltek el, s az így felszabadult embereket Kecskemétről is a gátak védelmére rendelték. Kecskemétről 154 embert vezényeltek Pest megyébe, őket bármikor vissza lehet rendelni - tette hozzá. Farkasinszki Lóránt elmondta: a Duna érintett szakaszán veszélyes üzemek is vannak, ezekben megtették az elővigyázatossági óvintézkedéseket.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések