ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A veszélyeztetett területekről 120 embert kell kitelepíteni Fejér megyében

A Duna áradása miatt a veszélyeztetett területekről összesen 120 embert kellett kitelepíteni Fejér megyében. Kisapostagon kilencvenen élnek az árterületen, ők egyelőre maradhatnak - jelentette be a Fejér megyei kormánymegbízott pénteki kisapostagi sajtótájékoztatóján.
Létrehozva: 2013. június 7., 14:20
nyomtat küld

Dorkota Lajos elmondta: Fejér megye hét, árvízzel érintett településén folyamatos a védekezés. A munkálatokban több mint háromszázan vesznek részt, köztük a pálhalmai büntetés-végrehajtási intézet elítéltjei. Eddig 30 ezer homokzsákot helyeztek ki, Kisapostagon péntek délután fejeződik be az ideiglenes gátak építése.
   
A kormánymegbízott jelezte, hogy a veszélyeztetett területeket a lakók többsége már elhagyta. Kisapostagon a Panoráma úti harminchét üdülőingatlanban összesen kilencvenen élnek. Ők egyelőre házaikban maradtak, megpróbálják homokzsákokkal megvédeni az ingatlanokat.

(MTI - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések