ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Folyamatos az önkéntes tartalékos katonák bevonultatása

Hamarosan több mint ezer önkéntes tartalékos katona segít az árvízi védekezésben, miután pénteken országszerte újabb behívást tartottak - nyilatkozta az MTI-nek Kun Szabó István dandártábornok pénteken.
Létrehozva: 2013. június 7., 17:37
nyomtat küld

A Magyar Honvédség (MH) vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka hangsúlyozta, hogy az elmúlt napok tapasztalatai azt mutatják, jól működik a tartalékos rendszer.
   
Mint elmondta, az MH több ezer katonája van kint a gátakon, köztük 700 önkéntes védelmi, illetve műveleti tartalékos katona. Ők a Duna teljes szakaszánál töltik a homokzsákokat, segítik a védművek megerősítését.
   
A dandártábornok ismertetése szerint a bevetett tartalékosok többsége tavaly vett részt kiképzésen. Dandárjához éppen hétfőn vonult be kiképzésre újabb 276 műveleti tartalékos. Az árvíz miatt őket egyből kivitték a terepre.
   
Kun Szabó István értékelése szerint a tartalékosok helytállása a gátakon "rendkívül kimagasló", szinte semmi különbség nincs az aktív és a nem aktív állomány munkája között.
   
Felidézte, hogy 2010-ben papíron volt 17, ma már 4700 valódi, kiképzett tartalékos katonája az MH-nak. A toborzás pedig nem állt le, a kitűzött cél ugyanis az, hogy a honvédség tartalékosainak száma 2014 végére elérje a 8 ezret.
   
A dandártábornok szerint az árvízi helyzet bizonyítja azt, hogy a honvédség segítségére nagy szükség van, és azt is, hogy "tartalék nélkül nincs haderő".

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések