ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

"A következő két nap lesz a legnehezebb"

A miniszterelnök szerint a következő két nap lesz a legnagyobb próbatétel az árvízi védekezésben részt vevőknek, "most jön a neheze". Orbán Viktor szombat reggeli győri sajtótájékoztatóján kiemelte: továbbra is az a legfontosabb, hogy emberélet ne kerüljön veszélybe.
Létrehozva: 2013. június 8., 08:41 | Utoljára frissítve: 2013. június 8., 10:55
nyomtat küld

 "Ekkora vízzel még nem volt dolgunk, biztosra kell menni", ezért a gátszakadás legkisebb veszélye esetén a következő napokban is kitelepítik a környékbeli települések lakosságát, ahogy ez Győrújfaluban történt pénteken - jelentette ki. Továbbra is az a parancs van érvényben, hogy "gátat nem adunk fel (...) megvédjük a legnehezebb szakaszokat is" - mondta a kormányfő, hozzátéve: Győrújfalu kiürítése bizonyíték arra, hogy mindenkit kihoznak a veszélybe jutott településekről.

Orbán Viktor sajtótájékoztatója az árvízi védekezésről

Megerősítette, hogy a kitelepítéseket, ha lehet, továbbra is nappal hajtják végre. Azt kérte, ha bárhol kitelepítést rendelnek el, fegyelmezetten vegyék tudomásul, hajtsák végre az emberek. A miniszterelnök közölte: egyetlen másik magyarországi folyón sincs áradás, így minden erőt a Duna mellé összpontosíthatnak. A következő 2-3 napban nem várható a dunai árhullámot befolyásoló csapadék, így a védekezés kedvező körülmények között folytatódhat.
   
Nagybajcsnál 907 centiméteren tetőzött a Duna, ez 35 centiméterrel magasabb az eddigi rekordnál. Komáromnál éjszaka 840 centiméteren lehet tetőzés, míg Budapesten hétfő hajnalban várják a legmagasabb vízszintet. A fővárosban legalább 885 centiméteres vízállás várható, de 10-20 centiméteres eltérés elképzelhető -  ismertette a miniszterelnök. Megjegyezte: mivel az árhullám átlépte az államhatárt, "már miénk a víz, következésképpen most már a saját méréseinkből dolgozunk".

Fotó: MTI

Orbán Viktor elmondta: eddig egy kisebb értékű lopás történt az árvízi védekezés során, az elkövetőt elkapták, valamint lefogtak két, "nagy valószínűséggel elmebeteg" rémhírterjesztőt is. A gátakon ezt leszámítva semmilyen rendbontás nem volt.
   
Tizenötezren vesznek részt az árvízi védekezésben, Győrújfalu határában 543-an dolgoztak éjszaka is, míg Pilismarót környékén rohammunkában kellett egy hiányzó gátszakaszt megépíteni, illetve egy alacsony védművet megerősíteni, ez hajnalra sikerült. A munkában helyiek, az Alföldről átvezényeltek és háromszázötven roma önkéntes is részt vett éjszaka - tette hozzá a kormányfő.
   
Hende Csaba honvédelmi miniszter elmondta: 4670 katona vesz részt az árvízi védekezésben.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések