ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Folyamatosan erősítik a gátat Győrújfaluban

Folyamatos az árvízi védekezés Győrújfaluban - áll a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság szombat hajnali közleményében, amely szerint a megye 17 településén 4835-en küzdöttek az este és az éjjel az árral.
Létrehozva: 2013. június 8., 10:38
nyomtat küld

Pénteken a védekezéshez összesen 290 ezer zsákban, 2190 köbméter homokot használtak fel. A település kiürítése során 225 lakosa hagyta el Győrújfalut, közülük 34-en a katasztrófavédelmi igazgatóság által szervezett busszal, 187-en saját járművel távoztak. A védelmi bizottság adatai szerint 207-en rokonoknál, ismerősöknél találtak szállást, míg négy embert a mentők szállítottak a győri kórházba, a győrújbaráti befogadó helyet csupán 15-en vették igénybe, közülük kettőt egészségügyi intézetbe kellett szállítani - tudatták. Az elhelyezést igénylőket Győrújbaráton az általános iskola sportcsarnokában szállásolták el.
   
Mecséren és Dunaszentpálon a gátak bordás megtámasztása zajlik, Ásványrárón a védmű elkészült, itt a buzgárok mellett a töltés javítása ad munkát a védekezőknek, Gönyűn töltésmagasítás, homokzsákolás és gáterősítés folyik. Itt az átázott talaj miatt fél kilométeren új védművet is fel kell húzni. Több településen folyamatos járőrszolgálat figyeli a gátakat.
   
A védekezési munkálatokhoz az este és az éjszaka folyamán 724 erő- és szállítógépet (köztük 3 helikoptert), 6 szivattyút, és 350 egyéb technikai eszközt használtak.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések