ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A TEK Szigetmonostoron vesz részt a védekezésben

A Terrorelhárítási Központ (TEK) 250 munkatársa az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) felkérésére Szigetmonostoron részt vesz a védekezésben.
Létrehozva: 2013. június 9., 15:02
nyomtat küld

A település külterületén a vízműkutakhoz vezető, magasparti közút és egy földút kereszteződésében átbukott a víz, és az erdei mélyvonulaton keresztül áramlik a szigetmonostori üdülőterület felé - írta közleményében az OMIT. A tájékoztatás szerint a TEK 250 munkatársa segít a védekezésben, a munkálatokat Hajdu János tábornok, a TEK főigazgatója személyesen irányítja.
   
Hangsúlyozzák, hogy a TEK szakemberei már pénteken elvégezték a BTR 80 típusú kétéltű páncélozott szállító járművek technikai felkészítését is, így a járművek földön és vízen egyaránt képesek támogató és mentési feladatok ellátására.
   
Az árvízi segítségnyújtásban részt vevők mellett a Terrorelhárítási Központ minden egysége teljes készültségben várja a további riasztást, hogy bármilyen rendkívüli esemény bekövetkeztekor, akár árvíz-, akár rendvédelmi céllal, azonnal akcióba léphessen - zárul a közlemény.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések