ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Balog: Senki sem zavarta meg a zürichi előadásomat

Cáfolta az emberi erőforrások minisztere, hogy megzavarták volna a Zürichi Egyetemen tartott előadását. Balog Zoltán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn azt mondta, a tiltakozók az épületen kívül voltak.
Létrehozva: 2013. június 10., 10:42 | Utoljára frissítve: 2013. június 10., 10:44
nyomtat küld

A tárcavezető azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy vasárnap több médium arról írt, a miniszter pénteki, a magyarországi roma integrációról szóló, a svájci Zürichi Egyetemen tartott előadását félbeszakították a magyarországi roma kisebbséget sújtó vélt hátrányos megkülönböztetés ellen tiltakozók.
   
Balog Zoltán elmondta: nagy érdeklődés kísérte az előadását, amelyet senki sem zavart meg. Ellenkezőleg, amikor a cigány és nem cigány magyarok együttélésével kapcsolatos "pozitív bejelentéseket" tett - mint például, hogy szeptembertől az iskolákban tanítják majd a cigányság történetét és kultúráját -, azt a mintegy kétszázas hallgatóság tapssal fogadta - részletezte a miniszter. "Ez volt a józan, értelmes többség, aztán hogy volt ott tíz-húsz ember, akik közben kint fasisztáztak, az szerintem őket minősíti" - tette hozzá Balog Zoltán.
   
Az AFP francia hírszolgálati iroda az ATS svájci hírügynökségre hivatkozva adott hírt szombaton arról, hogy előző este az egyetemen az emberi erőforrások minisztere előadást tartott A romák Magyarországon - probléma vagy lehetőség? címmel. Eközben - mint a hírügynökség írta - az egyetem előtt összegyűlt mintegy harminc "szélsőbaloldali" tüntető, aki tojásokat dobált. Ekkor a rendőrség közbelépett. A hatóság tájékoztatása szerint egy embert őrizetbe vettek és kihallgattak, majd rögtön szabadon engedtek, egy rendőr pedig könnyebb sérülést szenvedett az egyik combján - idézte az ATS a rendőrség egyik szóvivőjét. 

Pénteken a miniszter arról számolt be az MTI-nek telefonon arról, hogy zömében szociális integrációs kérdésekről tárgyalt Svájcban, és részben nagy érdeklődést, részben tiltakozást kiváltó előadást tartott a Zürichi Egyetemen.

(MTI - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések