ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Pest megyében már senkinek sem kellett kiköltöznie

Kissé fellélegezhettek a hét első napján Pest megye északi részén az árvíz sújtotta települések, a vízszint csökkenésének köszönhetően senkit sem kellett kiköltöztetni - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t.
Létrehozva: 2013. június 10., 22:22
nyomtat küld

Spitz Alexandra tájékoztatása szerint a lassú javulását jelzi, hogy hétfőn közel ötvennel kevesebb munkagépre, szállítóeszközre és szivattyúra volt szükség, mint azt megelőzően, a gátakon pedig 113 emberrel kevesebben dolgoztak, mint vasárnap. Nagymaroson vasárnap este 10 óra óta 27 centimétert apadt a Duna, a hétfő esti mérés után 723 centimétert jelentettek. Vácon főként a buzgárok elleni védekezéssel telt a nap, Sződligeten, Verőcén, Kismaroson, Dunakeszin és Érden folyamatos figyelőszolgálat működik, hogy időben észleljék, ha gyengülnének a védművek. Kisoroszi továbbra is el van zárva a külvilágtól, de a községet megfelelően ellátják gyógyszerrel és élelmiszerrel - tette hozzá a szóvivő. Szigetmonostoron a vasárnapi gyors beavatkozás után tovább erősítették a gátakat, hogy megvédjék azt az öt utcával határolt területet, ahonnan kitelepítettek 162 lakost. Budapesttől délre főként Szigetszentmiklós, Százhalombatta, Szigetújfalu, Tököl, Makád és Lórév érintett a védekezésben, közülük négyben állami védvonal nyújt biztonságot a lakosságnak - közölte a megyei katasztrófavédelem szóvivője.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések