ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Készültség három fővárosi önkormányzati szociális intézményben

A fővárosi önkormányzat fenntartásában lévő három szakosított szociális intézményben is árvízvédelmi készültség van a Duna magas vízállása miatt - tájékoztatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója kedden az MTI-t.
Létrehozva: 2013. június 11., 15:00
nyomtat küld

A közlemény szerint az újpesti, Váci úti éjjeli menedékhelyet és nappali melegedőt már pénteken ki kellett üríteni. A lakókat ideiglenesen a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeinek négy telephelyén szállásolták el. A kiürített IV. kerületi telephely szennyvízelvezető csatornafedeleit, a gázkazánházat és az épület bejáratát homokzsákokkal, saját erőből védi az intézmény. A tájékoztatás szerint a közeli, árvíz által veszélyeztetett helyeken sátorozó 32 hajléktalant is tájékoztatták az áradásról, és őket is elszállásolták.
    
A 11-es főút lezárása miatt megközelíthetetlen volt az önkormányzat Visegrádon lévő idősek otthona is, a lakókat azonban zökkenőmentesen el tudták látni. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyi szervezetével való együttműködés nyomán folyamatos volt az ivóvízellátás, élelmezés, gyógyszerellátás és szakorvosi ellátás.
    
Az árvíz miatt készültség van a Római-part közelében lévő Ányos utcai idősek otthonában is. Az intézményben folyamatosan figyelték a vízszint emelkedését, kiürítési és mentési terv készült. A közlemény az elmúlt évek tapasztalataira utalva megjegyezte: idén is belvíz okozta károkra számítanak az intézmény területén.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések