ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Bevált a mobil árvízvédelmi fal Szentendrén

Bevált, "kitűnőre vizsgázik" a szentendrei a mobil árvízvédelmi fal, amely már negyedik napja tartja a megáradt Duna hatalmas víztömegét - mondta a város polgármestere kedden az MTI-nek.
Létrehozva: 2013. június 11., 16:26
nyomtat küld

 Dietz Ferenc (Fidesz) kifejtette, hogy a szentendrei tetőzéskor - 796 centiméternél - 1,45 méterig ért a víz a 180 centiméter magas mobil falnál vasárnap délelőtt, és kedd délben is még 1,02 méternél tartott.
    
A városvezető hangsúlyozta, hogy a szakemberek egyöntetű véleménye szerint a Magyarországon még új árvízvédelmi rendszer, a 2013 márciusában elkészült mobil gát "hibátlanul működik" a Duna történelmi áradásakor.
    
A polgármester felidézte: a város 2009-ben döntött arról, hogy az óvárost és azon belül a Duna-parti korzót olyan védművel óvják meg, amely láthatatlan, ha nincs árvízi helyzet. A korábbi, 1965-ben készült gát jóval az utcaszint fölött volt, így a városnak megszűnt a kapcsolata a folyóval.
    
A belvárosi szakaszon 333 méter hosszan kiépült rendszernek köszönhetően a tereprendezés után teljes dunai panoráma fogadja a sétálókat, de a folyó felől is lélegzetelállító az óváros látképe - mondta Dietz Ferenc. Hozzátette, valódi turisztika szenzációt sikerült megvalósítani úgy, hogy közben a rendszer százszázalékos biztonságot is nyújt.
    
Kitért arra, hogy a védekezés nemcsak itt zajlik, a további hat kilométeres szakaszt is sikerült megóvni, hála a szentendrei önkénteseknek. A település vezetője elmondta: a mobilgát egy 2,5 kilométeres, 1,3 milliárd forintba kerülő gátépítés és -felújítás része, a költségből 700 millió forintot tett ki az árvízvédelmi fal. A beruházás teljes egészében támogatásból valósult meg, az építkezés 2012 augusztusában kezdődött.
    
Az ár levonulta után a szakemberek szétbontják, biztonságos helyre szállítják és folyamatos karbantartás mellett tárolják a mobil árvízvédelmi falat. A szakszerű összeszerelést két ember nyolc óra alatt tudja elvégezni.
    
Varjú Lajos, a kivitelező Swietelsky-Kötiviép’B Konzorcium projektvezető-helyettese kiemelte: maga a fal csupán a látványosabb része az új gátnak, mert alatta egy hatméteres vasbeton vízzáró fal van, valamint egy 80 centiméteres vasbeton szerkezet épült.
    
Az IBS IAH által gyártott fal elemei, a 20 centiméteres, egymásra helyezett gerendák különleges - alumínium, magnézium, szilícium - ötvözetből készültek, a fal teherbírása egy oszlopnál (4,5 négyzetméteren) 6,5 tonna. Ezért tudja a szerkezet a mostani hatalmas nyomást is állni - mondta.
    
A bajor cég nevéhez fűződik Köln árvízvédelmi rendszere, amely 9,3 kilométer hosszú. Az árvízvédelmi falra tíz év garanciát vállaltak.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések