ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Soltész: A védekezés mindenhol egyformán fontos

A kormány a Duna magyarországi szakaszának minden pontján egyformán fontosnak tartja az árvízi védekezést - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára kedden az MTI-nek.
Létrehozva: 2013. június 11., 18:59
nyomtat küld

Soltész Miklós azt követően, hogy Dunaszekcsőn a Katolikus Karitász munkatársaival szendvicset osztott a védekezőknek, majd Mohácson tájékozódott az árvízi helyzetről, hangsúlyozta: azzal, hogy Budapestet elhagyta az árhullám, a probléma még nem szűnt meg, a folyó alsóbb, Fejér, Bács, Tolna és Baranya megyei szakaszain zajló munkálatok is kiemelt figyelmet, támogatást kapnak.
    
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint Baranyában Dunaszekcsőn, Báron és Mohácson védekeznek. Dunaszekcsőn a gátat erősítik és magasítják, a település három házának melléképületébe víz szivárog, ott homokzsákokat helyeztek el a szakemberek. A Felső Duna soron ötven méter hosszan biztonsági okokból nyúlgátat építenek, míg Mohács több utcájában házak fóliázásán dolgoznak.
    
Az államtitkár a hivatásos állomány tagjai mellett kiemelte a civil szervezetek és az önkéntesek helytállását. Példaként hozta fel, hogy Majnek Antal kárpátaljai püspök harminc emberrel útnak indult, hogy a Duna alsó szakaszán segítsen a védekezésben.
    
Soltész Miklós kitért rá: a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácson keresztül kedd délutánig mintegy 246 millió forint gyűlt össze a védekezés és a károsultak támogatására. "Az ország megmozdult, nem csak azok segítenek, akik a gátakon vannak" - mondta.
    
Az államtitkár szólt arról is, hogy a nyári gyermekétkeztetési pályázat 2,4 milliárd forintos keretösszegéből 110 ezer gyermek étkezhet térítésmentesen. "Dunaszekcső önkormányzata 54 gyermek után több mint egymillió, Mohács 140 gyerek ellátására 2,7 millió forint támogatást nyert" - fűzte hozzá Soltész Miklós.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések