ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Felemelő, ahogyan az egész ország megmozdult

Felemelő érzés volt látni, hogyan mozdult meg egyszerre az ország, soha ennyi lelkes önkéntes közös ügyért még nem dolgozott Magyarországon - mondta az Országgyűlés elnöke az árvízi védekezésről kedden a Duna Közbeszéd című műsorában.
Létrehozva: 2013. június 11., 19:55 | Utoljára frissítve: 2013. június 11., 21:43
nyomtat küld

Kövér László hozzátette: ez nem lenne lehetséges, ha a hivatásosok nem dolgoznának professzionálisan.  A házelnök azt mondta, "már rég nem láttunk ilyen jól szervezett akciót Magyarországon, mint amilyen az árvízi védekezés most". Bár van még hátra néhány nehéz nap, "de ami eddig történt, az példamutató" - fogalmazott.  Közölte: minden olyan jogszabály adott, amelynek alapján a kormány a védekezést irányíthatja, és nincs szükség pótlólagos források keresésére sem a munkálatokhoz.

Kövér László a nemzet határokon átnyúló egyesítését üdvözölte

A nemzet határokon átnyúló egyesítése ügyében 60 éve nem volt olyan komoly előrehaladás, mint az elmúlt három évben - mondta az Országgyűlés elnöke kedden a Duna Közbeszéd című műsorában.  Kövér László hozzátette, hogy nemcsak szimbolikus lépéseket tettek, példaként említette a választójog kiterjesztését és a kedvezményes honosítási eljárás lehetőségét. Kiemelte: a szomszédos országokkal "az ajtók mögött" beszélnének azokról a kérdésekről is, amelyek "egymástól elválasztanak bennünket", és "amit mi nehezményezünk". Természetesen együtt kell működni ezekkel az országokkal, mert "egymás mellé vagyunk rendelve", és "stratégiai értelemben egymás szövetségesei vagyunk". A jelenlegi árvíz is azt mutatja, hogy a térségnek "egy a baja, egy a gondja" - tette hozzá.
   
A házelnök úgy látja, arra kell összpontosítani, hogy a vitákat a szomszédos országokkal együtt oldják meg. "Előbb-utóbb mindenkinek be kell látnia itt, a Kárpát-medencében, hogy nem érdemes egymás orra alá borsot törni" - fogalmazott Kövér László. A házelnök szerint ha a magyar politika az elmúlt években azért volt "háborús jellegű", mert a szembenálló oldalak a legalapvetőbb kérdésben, a nemzet mibenlétében nem tudtak megállapodni, akkor az, hogy a határon túliak közül mennyien élnek a választás lehetőségével, döntő lehet abban, hogy a politikai oldalak közelebb kerüljenek egymáshoz, és "a belpolitikai vitáink is normálisabbak legyenek".

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések