ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Bátánál várható ma a Duna tetőzése

A Tolna megyei Bátánál ma várható a dunai árhullám tetőzése, a községben szerdára virradóra is folytatták a megelőző védekezést - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.
Létrehozva: 2013. június 12., 08:23
nyomtat küld

Boros Brigitta elmondta: éjszaka 277-en, katonák, tűzoltók dolgoztak a gátakon, mert a vízügyi szakemberek szerint meg kellett erősíteni az ideiglenes védműveket. Az előrejelzések szerint szerdán 775 centiméteren tetőzik a Duna Bátánál - tette hozzá. A várható vízszint 34 centiméterrel haladhatja meg a 2002-es árvíz idején mért eddigi legmagasabb, 741 centiméteres vízállást.
   
Az 1700 lakosú településen két és fél kilométer hosszan építették ki a védművet, amely 30 centiméterrel magasabb a várható vízszintnél. A községben 90-100 házat veszélyeztet az ár, keddig több mint harmincan hagyták el ideiglenesen otthonukat. Dunaföldvárnál és Paksnál apadásnak indult a Duna; az Országos Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint szerda reggel hat órakor Dunaföldvárnál 706 centiméter volt a vízállás, ez 15 centivel alacsonyabb a kedd reggeli, tetőző vízszintnél. Paksnál szerda reggel hat órakor 883 centiméteres vízállást mértek, ez nyolc centis csökkenést jelent a kedd délelőtti tetőzéshez képest. 

(MTI - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések