ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Pesti Imre: Megvédtük Budapestet

Megvédtük Budapestet, és a Duna most már gyorsan apad - mondta Pesti Imre, a fővárosi védelmi bizottság elnöke szerdai sajtótájékoztatóján a Margitszigeten.


Létrehozva: 2013. június 12., 13:31 | Utoljára frissítve: 2013. június 12., 16:11
nyomtat küld

Kiemelte: a vízszint jelenleg 788 centiméter, ez azt is jelenti, hogy "a Margitsziget megmenekült", a sziget körül mindenütt jóval a terepszint alatt van a víz. Azt még nem tudni, meddig lesz lezárva a sziget, a károk felméréséhez, elhárításához ugyanis még idő kell - közölte.

Pesti Imre azt mondta, elképzelhető, hogy a sziget pesti oldalán az árvíz miatt károsodott a partfal. A Margitszigeten több fát is alámosott a víz, a rendkívül nedves talaj miatt meggyengült a gyökérzetük - tette hozzá, jelezve: eddig nyolc fa dőlt ki, és nem kizárt, hogy több is veszélyben van, ezért mindenképpen ellenőrizni kell a fákat, és addig a szigetet biztosan zárva tartják.
   
Hangsúlyozta, jelentősen felgyorsult az apadás, a Duna vízszintje a kezdeti egy centiméterhez képest jelenleg óránként három centiméterrel csökken. Mint mondta, most már több mint egy méterrel marad alatta a vízszint a hétfőre virradóra mért rendkívül magas, 891 centiméteres szintnek. Kifejtette: a Római-parton a töltést már nem terheli nyomás, a Nánási úton és a Királyok útján a gátat már nem éri el a víz. Pünkösdfürdőnél stabil a gát, a Bem rakparton a szivárgások megszűntek, a rakpartot a tömegközlekedés előtt már megnyitották.
   
A Dagály strandról és a Népfürdő utcáról a védelmi bizottság elnöke elmondta: ott is jelentős kárt okozott az árvíz a fákban, a talaj meglazulása miatt azok könnyen kidőlhetnek. Tájékoztatása szerint jelenleg felmérik a védvonalban keletkezett károkat, számítani lehet a partvonal alámosására, a partfal bedőlésére, és arra, hogy a víz miatt több helyen üregek keletkeztek az úttest alatt, amely így könnyen beszakadhat a víz visszavonultával. Ezért a közlekedési korlátozásokat csak lassan vonják vissza - jegyezte meg.
   
Pesti Imre közölte: a fővárosban a védekezésben másfélmillió homokzsákot használtak fel, és a munkálatokban több mint tízezer ember vett részt. Varga Ferenc, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője hozzátette: naponta 300 fővárosi tűzoltó vett részt a védekezésben a fővárosban. Pesti Imre kiemelte: az elmúlt napokban példátlan összefogás valósult meg Magyarországon az árvízi védekezésben.

 A további munkálatokról a fővárosi védelmi bizottság naponta közleményben tájékoztat - tette hozzá.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések