ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A belügyminiszter a veszélyhelyzet meghosszabbítását is kéri

A belügyminiszter a Duna alsó szakaszára hétfőn kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításához is a parlament hozzájárulását kéri.


   
Létrehozva: 2013. június 13., 09:56
nyomtat küld

Pintér Sándor határozati javaslata alapján az erre vonatkozó kormányrendelet hatálya július 19-éig tart majd, és a kormány a veszélyhelyzet elhárítása érdekében megtett intézkedéseiről az Országgyűlés ülésén tájékoztatást ad. A belügyminiszter a parlamenti honlapon közzétett indítványa indoklásban felidézi, hogy a kormány június 4-én árvízi veszély miatt veszélyhelyzetet hirdetett ki. Az árhullám budapesti tetőzését követően azonban egyértelművé vált, hogy a Duna alsó szakaszát érintő árvíz hatása is eléri a veszélyhelyzeti szintet.

Ezért a kormány Pest megyében az érdi, a ráckevei és a szigetszentmiklósi járás, Fejér megyében a martonvásári és a dunaújvárosi, Bács-Kiskun megyében a kunszentmiklósi, a kalocsai és a bajai járás, Tolna megyében a paksi, a tolnai és a szekszárdi, Baranya megyében pedig a mohácsi járás közigazgatási területére is kihirdette a veszélyhelyzetet.
   
Az alaptörvény értelmében az ilyen tartalmú rendelet tizenöt napig marad hatályban, kivéve, ha a kormány - az Országgyűlés felhatalmazása alapján - a rendelet hatályát meghosszabbítja. Pintér Sándor javaslata indoklásában közli: az átázott védművek legszükségesebb javításainak elvégzése, ezáltal pedig a veszély teljes elhárítása, az árvíz károsító hatásának felszámolása tizenöt napnál hosszabb ideig tartó feladat.
   
Hétfőn a parlament hozzájárult annak a veszélyhelyzetnek a július 19-éig tartó meghosszabbításához, amely Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyére, Pest megyében a szobi járás, a váci járás, a dunakeszi és a szentendrei járás területére, valamint Budapestnek a Duna-part menti területeire vonatkozott.
   
Veszélyhelyzetben a településeken a katasztrófavédelmi munka irányítását a polgármestertől a katasztrófavédelem területi vezetője által kijelölt megbízott veszi át, korlátozható a járműforgalom, valamint a lakosság közterületi tartózkodása, továbbá szükséges esetben elrendelhető a kitelepítés is. Veszélyhelyzetben emellett ideiglenes polgári védelmi szolgálat rendelhető el.

(MTI-fidesz)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések