ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

"Kampányfogás a szegedi biomassza-erőmű megépítése elleni aláírásgyűjtés"

Kampányfogásnak tartja Bohács Zsolt, a szegedi önkormányzat Fidesz-frakciójának vezetője a biomassza-erőmű megépítése elleni aláírásgyűjtést. A politikus szerint nem lett volna szükség a népi kezdeményezésre, az ügyet képviselői indítványra is újra napirendre vehette volna a közgyűlés.
Létrehozva: 2013. június 13., 17:13 | Utoljára frissítve: 2013. június 18., 15:02
nyomtat küld

Ménesi Imre (MSZP-Összefogás Szegedért) szegedi önkormányzati képviselő csütörtökön jelentette be, hogy több mint tízezer aláírás gyűlt össze a szegedi biomassza-erőmű megépítése ellen indított népi kezdeményezés során. A képviselő azt mondta, az érintettek példátlan felháborodással fogadták a biomassza-erőmű építésének tervét, illetve azt, hogy a beruházáshoz kapcsolódóan termálvizet hasznosítanának fogyasztási meleg vízként.
   
Bohács Zsolt csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta, "Ménesi Imre és az MSZP hazug hangulatkeltésével megtévesztette az embereket, miközben a legfontosabb tényeket elhallgatja. A fűtőüzem beindítása után a távhőszolgáltatás díjai is csökkennek majd, így a kormány rezsicsökkentő politikája hatványozottabban érezhető lesz a környéken, ráadásul egy olyan fejlesztésről van szó, ami munkahelyeket teremt, amire 2002 óta nem volt példa."
   
A Fidesz politikusa szerint "az MSZP azért gyűjt aláírásokat, hogy ne csökkenjen a környék légszennyezettsége, ne létesüljenek új munkahelyek, és ne csökkenhessen a szegediek távhődíja". Bohács Zsolt hangsúlyozta, a tervezett erőműben biztonságos, ellenőrzött és zárt technológiát alkalmaznának, 90 százalékos hatásfokkal üzemelne, a levegőt nem szennyezve. Ha az erőmű megvalósul, gyakorlatilag csak vízpára és szén-dioxid távozik a kéményekből, a hamut egy berendezéssel kiszűrik. A fejlesztés nem járna nagy zajjal, és szükséges engedélyek birtokában rövid idő alatt beüzemelhető lehetne.
   
A politikus emlékeztetett arra, hogy Szentendre központjában és a balassagyarmati kórházban működik hasonló erőmű, amelyet bizalmatlanul fogadtak eleinte az emberek, mára azonban a mindennapi élet megszokott része lett, csakúgy, mint az osztrák síparadicsomokban.
   
A helyi távhőszolgáltató kisebbségi magántulajdonosának érdekeltsége által tervezett beruházásban három darab, öt megawatt hőteljesítményű biomassza-kazános új erőművet telepítenének, három új termálkút fúrásával és két másik felújításával pedig használati meleg vizet biztosítanának a fogyasztóknak. A fejlesztés összességében 30 százalékkal csökkentené a távhő előállításához szükséges földgáz mennyiségét.

(MTI - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések