ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Dunaszekcsőnél és Mohácsnál apad a Duna

A csütörtöki tetőzés után pénteken már csökkent a Duna vízszintje Dunaszekcsőnél és Mohácsnál, a szakemberek lassú apadásra számítanak - mondta a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek.
Létrehozva: 2013. június 14., 08:21
nyomtat küld

Kasza Anett tájékoztatása szerint a vízmagasság reggel Dunaszekcsőnél 970, Mohácsnál 960 centiméter volt, ez 7, illetve 4 centivel kisebb az egy nappal korábbi értékeknél. Az 1965-ben regisztrált rekordvízállás Dunaszekcsőn 992, Mohácson 984 centi.
    
A szóvivő hangsúlyozta: az előrejelzések szerint az apadás lassú lesz, a védekezők akkor lélegezhetnek fel, ha a víz szintje mintegy 40 centiméterrel, az ideiglenes gátak feléig csökken. Erre akár több napig is várni kell.
    
Kasza Anett megjegyezte, hogy az éjszaka folyamán Dunaszekcsőn a gátaknál 90 ember, köztük tűzoltók, rendőrök, polgárőrök, önkéntesek dolgoztak. Báron figyelőszolgálat működött, Mohácson pedig az eddigi négy után újabb lakónak kellett elhagynia otthonát.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések