ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Nyári diákmunka - helyben

A Nemzetgazdasági Minisztérium a két új foglalkoztatáspolitikai program, az Út a szakmaválasztáshoz és az iskolai éveken végigfutó, tanulmányi eredménytől függő támogatást nyújtó  MACIKA program mellett, újra lehetőség nyílik minden településen a diákok nyári foglalkoztatására - közölte portálunkkal Tasó László országgyűlési képviselő.
Létrehozva: 2013. június 14., 16:27 | Utoljára frissítve: 2013. június 15., 16:06
nyomtat küld

Mint írja, a felmérések szerint legalább 7.500 fiatal nyári munkavégzése történhet meg a településeken, mely mintegy 1,5 milliárd Ft-ot igényel, ami a költségvetés rendelkezésére áll. Utóbbi program Tasó László országgyűlési képviselő kezdeményezésére született, melyet előző év november 27-i napirend előtti felszólalása keretében terjesztett elő.

A korábbiaktól eltérően már nem csak a nagyobb városokban, illetve a helyi bevétellel rendelkező településeken lesz lehetőség a tanítási szünetben történő nyári foglalkoztatásra. A települések az előzetesen felmért, a megyei munkaügyi központokba leadott igénybejelentésüknek megfelelően kapnak lehetőséget a július 1-től augusztus 31-ig tartó foglalkoztatásra. Az önkormányzatok számos területen, akár a megszerzendő végzettséghez igazodóan is képesek értelmes és produktív munkát adni a helyi fiataloknak, mely segíti a települések megtartó képességét is.

Kertészeti, építőipari, nyári karbantartási, árvízi helyreállítási munkákban vehetnek részt a szakmunkások, irattári, leltározási munkák, szociológiai, szociálpolitikai, geográfiai, és egyéb hatósági, valamint állapotfelmérések adnak hasznos munkát a humán orientált fiataloknak, és sok segítő kézre van mindig szükség a nyári önkormányzati szabadidős és kulturális rendezvények bonyolításában. Részt vehetnek szociális földprogramokban, természet- és környezetvédelmi programok végrehajtásában.

A bért 100 százalékban, és vele együtt a korábbi kedvezményeknek megfelelően a járulékot is a magyar állam vállalja magára. Az önkormányzatoknak a legfontosabb feladata, hogy a diákokat a foglalkoztatás helyszínén ráhangolja a munka világára. Ha már diákkorban találkoznak a munkahelyek és kollektívák hangulatával, a munkavégzés felelősséggel járó, és együttműködési készséget kívánó követelményeivel, akkor nagyobb az esélyük arra, hogy „élesben” a bekapcsolódás zökkenőmentesen történjen.

Várhatóan nagy lesz az érdeklődés a diákok körében, hiszen sokan ezzel segíthetnek családjaiknak, illetve forráshoz juthatnak az őszi tanévkezdésre. A kezdeményező országgyűlési képviselő javaslatára a minél nagyobb létszám foglalkoztatása érdekében lehetőség nyílik az egy hónapig tartó foglalkoztatásra is.

"Fiataljaink személyesen is megtapasztalhatják, saját erejükből is képesek boldogulni, ami előnyökhöz juttatja őket, és bevezeti abba világba, mely szükségszerűen végig kíséri életüket" - zárul a közlemény.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések