ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Több mint egymilliárdos szennyvízkezelési projekt kezdődik Székkutason

Több mint egymilliárd forintból fejlesztik Székkutas a szennyvízhálózatát,  hatszáz házat kötnek a hálózatra, és szennyvíztisztítót is építenek - mondta Lázár János (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője Hódmezővásárhelyen pénteken.
Létrehozva: 2013. június 14., 17:25 | Utoljára frissítve: 2013. június 14., 18:29
nyomtat küld

 A Miniszterelnökséget vezető államtitkár kifejtette: a székkutasi projektet a kormány csaknem 1 milliárd forinttal támogatja, amihez a község önkormányzata 9,8 millió forinttal és a Székkutasi Víziközmű Társaság mintegy 90 millió forinttal járul hozzá. Ezzel mintegy 1 milliárd 116 millió forint áll majd a projekt rendelkezésére.     A beruházás 2015 elejére készül el.  A hódmezővásárhelyi járásban az elmúlt tizenöt esztendőben a települési önkormányzatok lassan megoldották a szennyvízelvezetés ügyét. Elsőként Hódmezővásárhely 1997-98-ban, ezt követően Mártély, majd jelenleg már elindult a program Mindszenten és most nyerte pályázatot erre Székkutas.    

Jelenleg az országban mintegy 500 milliárd forintnyi hasonló beruházás van folyamatban. Emellett mintegy 60 program vár a kormány döntésére - tette hozzá a képviselő.     Lázár János hangsúlyozta: Magyarország uniós csatlakozásának egyik legfontosabb vidékfejlesztési kérdése a szennyvízkezelés ügye. Az ország ellen több eljárás is van, ami arra ösztönöz, hogy ezt a kérdést mielőbb meg kell oldani. Ennek érdekében az elmúlt esztendőkben a települések jelentős erőfeszítéseket tettek, több ezer milliárd forintot költöttek el annak érdekében, hogy Magyarországon a lakossági szennyvízkezelést 21. századi módon megoldják.  A politikus szerint „mindaddig, míg a lakossági szennyvízkezelés, a hálózat, a szennyvíz ártalmatlanítása, az ivóvíz hálózat korszerűsítése meg nem történik, nem beszélhetünk jó infrastruktúráról”.
   
Kifejtette: a magyar kormánynak meggyőződése, hogy a következő tíz évben az ország akkor lehet versenyképes, ha Közép Európa legjobb infrastruktúrájával rendelkező országa lesz, ez magában foglalja az alapinfrastruktúrát, a műszaki infrastruktúrát, és az emberi infrastruktúrát is. A másik fő versenyképességi tényező szerinte az energia ára. Ennek érdekében komolyan mérlegeli a kormány, hogy a lakossági rezsicsökkentés mellett, a gazdasági szereplők számára is hogyan lehet az energia árakat csökkenteni - tette hozzá Lázár János.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések