ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Adósság és hiány nélküli önkormányzati rendszer jön

A Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szerint működőképes, adósság és hiány nélküli önkormányzati rendszer jön létre egy éven belül Magyarországon. Tállai András pénteken Békéscsabán, a városi polgármesterek randevúján az MTI-nek nyilatkozva annak a véleményének is hangot adott, hogy ezekre az eredményekre a többi ország is fel fog figyelni.
Létrehozva: 2013. június 14., 17:59 | Utoljára frissítve: 2013. június 14., 18:25
nyomtat küld

A városvezetők találkozóján adták át az év polgármestere díjat, amelyet ezúttal Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), Budapest II. kerületének polgármestere vehetett át. Az év alpolgármestere a Békés városi Pálmai Tamás (Jobboldali összefogás) lett, az év jegyzője díjat Szvercsák Szilvia, Békéscsaba jegyzője kapta. A Szféra által 1997-ben alapított díjakat országos internetes szavazás alapján ítélik oda. Tállai András az MTI-nek azt mondta, a kormány és a Belügyminisztérium határozott szándéka az önkormányzati reform további javítása és finomítása, az önkormányzatok és az érdekszövetségek valós jelzéseinek és problémáinak figyelembevételével.
   
Az önkormányzati reform jelenlegi állásáról szólva kifejtette: az önkormányzatok a törvényt végrehajtották. A legnagyobb feladat az új hivatali struktúra kialakítása volt. Az átalakítással a hivatalok száma hétszázzal csökkent. Megalakult 1314 új hivatal, ebből 565 önálló, a kétezer fő alatti települések 749 közös hivatalt hoztak létre. Az államtitkár a reformok közül kiemelte a törvényességi felügyeleti rendszer létrehozását, amelyet a kormányhivatalok 2012 óta gyakorolnak, s kedvezőek a tapasztalatok. Közlése szerint az önkormányzati társulások és a többcélú kistérségi társulások átalakulása jelenleg is zajlik, a folyamat július elsején fejeződik be.
   
Tállai András az önkormányzatok adósságkonszolidációjáról szólva elmondta: az ötezer lakos alatti 1710 településen az befejeződött, az állam tőlük 74 milliárd forint adósságot vállalt át. Az ötezer fő felettieknél eddig 277 önkormányzattal történt megállapodás, július 28-ig minden önkormányzattal aláírják a szerződést. Az önkormányzatokat az állam mintegy 700 milliárd forinttal konszolidálja, az összeg járulékokkal és kamatokkal együtt elérheti az ezer milliárd forintot.

Az államtitkár a feladatfinanszírozásra történő áttérés pénzügyi feszültségeiről szólva kiemelte: a kormány a 2013-as költségvetésben 45 milliárd forintot különített el a problémák kezelésére. Az első 17 milliárd forint kifizetéséről a napokban született döntés. Az összeg alanyi jogon igényelhető. Első körben hatmilliárd forintot igényelhetnek azok a települések, ahol a 2011-es iparűzési adó egy lakosra jutó összege nem éri el a 15 ezer forintot, az önkormányzatok kétharmada tartozik a körbe. Gyermekétkeztetésre 1700 önkormányzat igényelhet négymilliárd forintot. A Megyei Intézményfenntartó Központtól átvett intézmények üzemeltetéséhez 108 önkormányzat első körben hárommilliárd forintot igényelhet. A pótfinanszírozási alapból szociális és gyermekjóléti feladatokra is lesz központi kiegészítő forrás, a feltételek kidolgozása még folyamatban van - tette hozzá az államtitkár.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések