ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A települések felén végeztek a fertőtlenítéssel Győr megyében

Győr-Moson-Sopron megye tizenhét településen kell fertőtleníteni az árvíz miatt, tizenegy helyen már befejezték a munkát - közölte a katasztrófavédelem vasárnap az MTI-vel.
Létrehozva: 2013. június 16., 12:21
nyomtat küld

Nagybajcs, Dunaszeg és Győrladamér érintett területeit pénteken fertőtlenítették, míg Kisbajcs, Vének, Kimle-Novákpuszta, Dunasziget, Ásványráró, Gönyű, Győr-Győrszentiván és Dunaszentpál esetében szombaton végeztek a munkával.
    
A fertőtlenítést a megyei kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezte meg.
    
Dobos Viktória szóvivő pénteken közölte, hogy megkezdődött az árvíz utáni fertőtlenítés és helyreállítás, előbbi mintegy egymillió négyzetméteres területet, utóbbi kétszáz kilométeres szakaszt érint. Jelezte: szombaton 15 településen megkezdődik a szúnyogirtás is.
    
A hadnagy elmondta: az ütemterv szerint a legfontosabb feladat a közutak és a vasútvonalak megtisztítása, felszabadítása annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb, korlátozások nélkül megindulhasson a közlekedés.
    
Szintén kiemelt tennivaló a belterületi részek és a fakadóvízzel érintett területek megtisztítása. A mentesítő-helyreállító munka következő szakaszában a településeken belül épített ideiglenes védműveket bontják el, a munkálatokat az önkormányzat szervezi közmunkások, fogvatartottak és önkéntesek bevonásával.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések