ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Az ártól érintett északi megyékben már nincs járhatatlan útszakasz

Az ártól érintett északi megyékben - Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom -, illetve Fejér és Baranya megyében, valamint Budapesten nincs már árvíz miatt lezárt útszakasz - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főizgatóság hétfőn.
Létrehozva: 2013. június 17., 10:37
nyomtat küld

Az OKF hétfő délelőtti összesített jelentése szerint jó ütemben halad a dunai árvíz utáni helyreállítás, a vonatközlekedésben azonban még fennakadások vannak.
   
Közölték, hogy az állami tulajdonú fővédműveken végzett megerősítések negyven százalékát már visszabontották vasárnap estig, és folyamatos a vízzel elárasztott területek fertőtlenítése. Ez negyvenöt településen megtörtént, és az érintett hatvanegy közintézményből tizenkettőnél szintén végeztek a fertőtlenítéssel.
   
Az árvíz miatt kitelepített 1570 emberből 898-en térhettek vissza otthonukba.
   
Az OKF tájékoztatása szerint az árvíztől érintett területeken a szolgáltatók folyamatosan vizsgálják a vízminőséget. Komárom-Esztergom megye két településén, Pilismaróton és Dömösön lajtos kocsiból kap vizet a lakosság. A helyi vízmű megkezdte a rendszer tisztítását, hétfőn valószínűleg megindulhat a vízszolgáltatás. Mohácsnál a szennyvíz tisztítatlanul kerül a Dunába, mert az iszap károsította a szennyvíztelep berendezéseit, a magas vízállás miatt pedig egyelőre nem lehet hozzáfogni a javításhoz.
   
A vasúti közlekedésben még mindig fennakadások vannak, a tájékoztatás szerint június 25-én indulhat meg a vonatforgalom a Budapest-Hegyeshalom vasúti fővonal Komárom és Almásfüzitő között szakaszán, valamint Komárom és Esztergom között. Komárom és Almásfüzitő között előbb a Dunától távolabbi vágányon, negyven kilométeres sebességkorlátozással kezdenek majd járni a vonatok. A másik, Duna felé eső vágányon előreláthatóan két nappal később, június 27-től indul majd a forgalom, húsz kilométeres sebességgel.
   
Az Almásfüzitő-Dunaalmás szakaszon mintegy negyven méteren mosta el a Duna az ágyazatot a sínek alól. A károk pontos felmérése és a helyreállítás az árvíz visszahúzódása után kezdhető meg. A helyreállítás befejezéséig vonatpótló buszok szállítják az utasokat Komárom és Esztergom között. A vasúttársaság felhívja az utazni szándékozók figyelmét, hogy a fentiekben megadott újraindítási időpontok csak a kedvező időjárási viszonyok esetén tarthatók. Ellenkező esetben a forgalom megindulása későbbi időpontra tolódhat.
   
A hétvégén összesen 708 kilométer folyószakaszon volt még mindig árvízvédelmi készültség, rendkívüli védekezést 539 kilométeren - a Dunán Rajkától a déli országhatárig az állami védvonalakon - folytatnak. Tényleges védekezés már csak tíz településen folyt négy megyében. Baranyában Mohácson, Báron és Dunaszekcsőnél. Bács-Kiskun megyében Bajánál és Kalocsánál, bár Baján már elkezdték kiüríteni a homokzsákokat. Tolna megyében Bátánál védekeznek még. Pest megyében folynak még kisebb védekezési munkálatok Százhalombattánál, Szigetmonostornál, Szigetszentmiklósnál, Tahitótfalunál - közölték.
   
Az OKF tájékoztatása szerint a mezőgazdaságban is okozott károkat az áradás, a vidékfejlesztési tárca felmérése szerint 6932 hektár mezőgazdasági területet öntött el az áradó Duna. Az árvízzel összefüggő egyéb jelenségek miatt - fakadóvíz, talajvíz 3408 hektár került víz alá. A védekezés során károsodott 370 hektár, és az összes kárt szenvedő mezőgazdasági terület eléri a 10 710 hektárt.
   
A Szigetközben 11 827 hektáron végezték el vasárnapra a szúnyogirtást, ez körülbelül a tizenkét százaléka azon területeknek, ahol erre szükség van.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések