ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Balog: Csaknem 363 millió forintnyi adomány érkezett

Az árvízzel összefüggésben 362 millió 930 ezer forint adomány érkezett a nemzeti összefogás számlaszámára és SMS-eken keresztül - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács ülését követően.
Létrehozva: 2013. június 18., 09:24 | Utoljára frissítve: 2013. június 18., 10:18
nyomtat küld

A tárcavezető tájékoztatása szerint a 1357-es SMS-számra több mint 607 ezer ember küldött üzenetet, ennek értéke 145 millió 156 ezer forint. A nemzeti összefogás számlaszámára pedig 217 millió 101 ezer forint folyt be. Az adományokat öt karitatív szervezeten - Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt és a Baptista Szeretetszolgálat - keresztül használják fel - mondta Balog Zoltán. Az érintettek eddig 5-5 millió forintot kaptak, s most még 25-25 milliót utólagosan a védekezés költségeire és a helyreállításra.

Jelezte: a befolyt adományok teljes összegét az árvízzel összefüggésben használják fel, s ha elfogy a pénz, újabb összegeket szavaznak meg. A miniszter szólt arról, hogy június 23-án tematikus nap lesz a közmédiában, s ennek kapcsán további adományokra számítanak.    

A közutak, vasutak állapotának felmérése még tart

Bakondi György helyreállítási miniszterelnöki megbízott arról beszélt: a beérkező forrásokat csak karitatív adományozásra fordítják. Ez korábban a kitelepítettek ellátását, majd visszaköltöztetését jelentette, jelenleg pedig a fertőtlenítést. A lakossági károkra vonatkozóan azt javasolta, hogy az érintettek képileg dokumentálva jelentsék be azokat a biztosítóknál is.

Megjegyezte: lakhatatlanná vált lakóház nem volt. Utalt arra, hogy a közutak, vasutak állapotának felmérése még tart, és felmérik azt is, milyen károk keletkeztek a mezőgazdasági területeken. A víz 10 ezer hektár mezőgazdasági területet öntött el, és mintegy 360 hektár károsult a védekezési munkálatok miatt.

(MTI - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések