ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

OKF: a kitelepítettek csaknem kétharmada már hazatérhetett

Az árvíz miatt korábban kitelepített 1570 ember közül 916-an hazatérhettek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden a honlapján. A mezőgazdasági károk felmérését a szaktárca jövő hétfőn fejezi be.
Létrehozva: 2013. június 18., 13:16
nyomtat küld

Az összegzés szerint az árvíz által érintett 95 település közül 37-ben már a helyreállítási munkálatokat is befejezték. Az összes elöntött területnek csaknem a kétharmadán befejezték a fertőtlenítést. Megkezdődött a szúnyogok irtása, illetve gyérítése, a tervezett terület 13 százalékán már végrehajtották ezt a feladatot is. Az ár levonultával Budapest és négy érintett megye - Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér, Baranya - útjain már korlátozás nélkül közlekedhetnek az autósok. Budapesten még dolgoznak a Római-parton, a Királyok útján az ideiglenes védmű elbontásán, a Margitszigeten pedig a homokzsákokat távolítják el. A Népszigeten is zajlik a helyreállítás, míg az I., a II., a III., az V., a XI. és a XIII. kerületben fertőtlenítenek.
   
Győr-Moson-Sopron megyében huszonegy települést érintett a dunai árhullám, azóta tizenöt kilométernyi közutat adtak vissza a forgalomnak. Komárom-Esztergom megyében tizenhárom település vett részt a védekezésben, nagyobb részükben már megkezdődött a fertőtlenítés. Pest megyében huszonhat település védekezett az árhullám ellen, már több helyen befejezték a helyreállítást és a fertőtlenítést. Fejér megyében hét település vett részt a védekezésben, a helyreállítást több településen befejezték.  Tolna megyében hat települést veszélyeztetett a dunai árvíz, s nyolc kilométeres útszakaszon volt korlátozás, ezeket kell most megtisztítani.
     
Bács-Kiskun megyében kilenc település védekezett az árvíz ellen, jelenleg a homokzsákokat ürítik ki, a fertőtlenítés ütemterv szerint zajlik. Baranya megyében is megkezdődött a homokzsákok kiürítése. Mohácson a belvíz miatt szivattyúznak. Kölked külterületén csurgásokat tapasztaltak, a vízügyi igazgatóság homokzsákokat bocsátott az önkormányzat rendelkezésére. A kompok Dunaszekcsőnél és Mohácsnál a hajózási tilalom miatt még mindig nem közlekednek. Tilos vadászni, a halászati és horgászati tilalmat azonban részlegesen feloldották.  Az elektromos szolgáltatóknak korábban több fogyasztót ki kellett kapcsolniuk a rendszerből, de az érintettek több mint kétharmada már ismét használhatja a hálózati áramot. Az árvíz miatt az eddigi tájékoztatás szerint csaknem 11 ezer hektárnyi, agrártermelésre használt terület károsodott valamilyen mértékben - áll az OKF közleményében.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések