ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Befejeződött a védekezés, intenzíven zajlik a helyreállítás

Befejeződtek az árvíz elleni, védelmi jellegű tevékenységek és intenzíven zajlanak a helyreállítási munkák az országban - mondta Bakondi György helyreállítási miniszterelnöki megbízott szerdai sajtótájékoztatóján Nagymaroson.
Létrehozva: 2013. június 19., 14:38 | Utoljára frissítve: 2013. június 19., 14:41
nyomtat küld

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője a kedd esti országos záró adatokat ismertetve elmondta, hogy az állami védművek több mint 42 százalékát bontották már le, és a védekező települések közül 43-ban fejeződtek be és 52-ben folynak még a helyreállítási-mentesítési munkálatok. Bakondi György tájékoztatása szerint az árvíz miatt 1570 embernek kellett elhagynia az otthonát, de 976-an már hazatérhettek.     Az ár levonulása után 150 kilométernyi utat nyitottak meg, az érintett utak 90 százalékát. A főigazgató közölte: a MÁV-nál a pályatestjavítás és -ellenőrzés 28 százalékon áll, mert itt speciális szakértelemre van szükség. Hozzátette: 75 százalékban visszakapcsolták az áramot. Bejelentette azt is, hogy szerdán megszűnt a hajózási korlátozás a Dunán. A főigazgató elmondta, hogy 58 településen fejezték be a fertőtlenítést, mentesítést, ez az összes érintett település 65 százaléka. A munkálatokban 386 ember 45 speciális eszközzel vett részt.
   
Szólt arról is, hogy a szúnyogirtás mintegy 16 ezer hektáron fejeződött már be, a mentesítendő területek 17 százalékán. A miniszterelnöki megbízott kitért arra, hogy Orbán Viktor kormányfő kérésének megfelelően tájékoztatást kért valamennyi olyan polgármestertől, aki részt vett a védekezésben, tapasztalataikról, javaslataikról. "Ezek már beérkeztek a megyékhez, jelenleg az összesítésük zajlik" - tette hozzá.     Közölte, ugyancsak megkezdődött a gátrendszerek állapotának és a védendő terepszakaszoknak a felmérése annak érdekében, hogy növeljék a Duna menti települések biztonságát, illetve hogy a védett érték és a ráfordítás aránya javuljon. A munka június végére fejeződik be.    

Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke arról számolt be, hogy a megyében az árvíz miatt korábban lezárt utak mindegyike járható, továbbá ahol arra szükség volt, a fertőtlenítést elvégezték, a homokzsákok háromnegyedét visszabontották.     Kiemelte: Pest megyében milliós nagyságrendben helyeztek el homokzsákokat, sokkal felkészültebben várták az árt, mint 2006-ban. Hozzátette, hogy idejében kezdődött meg a felkészülés, és bőven rendelkezésre álltak az eszközök.     A kormánymegbízott közölte: Pest megyében az árvíz miatt mintegy 800 embernek kellett elhagynia a lakóhelyét, közülük hatszázan már hazatérhettek. Kétszáz ember - a budakalászi, illetve a sződligeti otthonok lakói - a következő napokban tehetik ezt meg, az ő esetükben különös figyelemre van szükség, hiszen fogyatékkal élő emberekről van szó.    A megyében két - nagymarosi - ember ingatlanja károsodott olyan mértékben, hogy oda csak hosszabb idő elteltével térhetnek majd vissza, ők jelenleg rokonoknál laknak.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések