ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Ahol találkozik egymással Belváros és Ferencváros

Ferencváros ma gazdagabb lett ezzel a gyönyörűen megújult térrel – jelentette ki Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselő a Csarnok tér átadásán. Ugyanitt Bácskai János, a kerület polgármestere arról beszélt, reméli, a megújult közösségi teret egyaránt megkedvelik majd a turisták és a környék lakói is. Az eseményen készült képeink itt megtekinthetők.
Létrehozva: 2013. június 20., 14:37
nyomtat küld

Bácskai János, felidézve a környék 150 évvel ezelőtti hangulatát, elmondta, a Csarnok téren jól megfér egymás mellett a piac, a kulináris élvezetek utáni vágy, az egyetemek és a kultúra is. Belső-Ferencváros újraéledt, érdemes ide eljönni turistaként is, és jó itt élni is – tette hozzá a kerület polgármestere. Rámutatott, a térhez szorosan illeszkedik a Ráday utcai „kulturális sokaság”, a hangulatos vendéglátóhelyekkel és kiállítóterekkel. Emellett a Duna-part felé is egyre nyitottabb a kerület – szögezte le.

Fotó: fidesz.hu

Úgy fogalmazott,  Ferencváros a Csarnok tér átadásával egy közösségi térrel lett gazdagabb, ami nemcsak az ide látogatóknak, hanem a környéken élőknek is kellemes kikapcsolódásra ad lehetőséget.  

„Visszaadták azt, ami jár a ferencvárosiaknak”

Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, ez a fejlesztés világos példája annak, hogy Magyarország és Budapest jobban teljesít megújulásban, valamint az uniós pénzek lehívásában. A szomszédos Belváros polgármestereként nagyon örülök annak, hogy megvan az a pont, ahol találkozik egymással Belváros és Ferencváros – jelentette ki.

Szólt arról is, hogy a közgazdasági egyetem hallgatójaként a Ráday utcában lakott  kollégiumban, és nap mint nap áthaladt a Csarnok téren. Soha nem jutott eszembe, hogy itt egy tér van, azt gondoltam, ez egy közlekedési csomópont – jegyezte meg, hozzátéve: a beruházással „visszaadták azt, ami jár a ferencvárosiaknak, a budapestieknek, és elvették az autóktól”. Azt gondolom, hogy ezt helyesen tették – fűzte hozzá. Mint mondta, az V. kerületben is megtapasztalta, az ilyen változtatások jó döntésnek bizonyulnak.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a Vámház körúti csarnokkal együtt a „kulináris élvezetek igazi tárháza lehetne ez a kerület”. Az egyszerű, kicsi kifőzdék és a kávézók egyedi hangulatot kölcsönöznek a városrésznek – tette hozzá. Ferencváros ma gazdagabb lett ezzel a gyönyörűen megújult térrel – jelentette ki, hozzátéve, bízik abban, hogy a nyári estéken az emberek birtokba veszik és élettel töltik meg a teret.

Még több a zöldfelület

Szűcs Balázs, Ferencváros főépítésze a téren található Infopontban arról tájékoztatott, a Csarnok tér a Belső-Ferencváros kulturális negyed projekt keretében, uniós támogatással újult meg. A beruházással tulajdonképpen a Vásárcsarnok „kertjét” hoztuk létre, reményeink szerint a turisták majd útjukat innen fogják folytatni Belső-Ferencváros hangulatos utcái felé – emelte ki.

A „Belső-Ferencváros kulturális negyed fejlesztése” elnevezésű városrehabilitációs projekt négy fejlesztési területet ölelt át: örökségvédelem, városkép fejlesztése- megújítása, helyi gazdaságfejlesztést szolgáló üzleti portálok felújítása, valamint közlekedésszervezési tevékenység.

A megújult Csarnok téren 55 fát és 3500 virágot ültettek el, tovább növelve ezzel Ferencváros zöld négyzetmétereinek számát.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések