ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Áttörés - Végre zöld utat kapott a hétéves keretköltségvetés

Az Európai Parlament és az ír elnökség vezette Tanács tárgyalódelegációi 2013. június 27-én végre kompromisszumra jutottak az új, 2014-2020-as pénzügyi kerettervről - közölte portálunkkal az Európai Néppárt magyar képviselőcsoportjának sajtóirodája, csütörtökön.
Létrehozva: 2013. június 27., 14:35 | Utoljára frissítve: 2013. június 27., 16:38
nyomtat küld

Tájékoztatásuk szerint, Surján László kijelentette: "a magyar néppárti képviselőcsoport üdvözli a megállapodás megszületését. A Fidesz-KDNP képviselői az elmúlt időszakban folyamatosan sürgették a Tanáccsal való mielőbbi megegyezést, amit most végre sikerült elérni. A mai megállapodás jó hír Magyarország, a magyar polgárok és egész Európa számára. Megfeszített tervező munkával jó esély van a többéves programok 2014-es elindítására."

Az uniós állam- és kormányfők 2013 februárjában állapodtak meg az új pénzügyi keretekről. Ennek egyik legnagyobb nyertese Magyarország és a magyar polgárok. A korábbi tervezethez képest már akkor jelentősen javult Magyarország pozíciója, noha az egész hétéves keret 73 milliárd euróval csökkent. A kisebb tortából Magyarországnak a korábbinál is nagyobb szelet jutott: Míg egy magyar polgárra a 2007 és 2013 közötti periódusban 660 ezer forintnyi uniós támogatás jutott, a következő periódusban 712 ezer forint jut majd. Ezzel az eredménnyel az egy főre jutó támogatásban a második helyen vagyunk a 28 tagállam között.

A februári megállapodás nehéz gazdasági körülmények között született meg, ahol tekintettel kellett lenni az egyes országok feszített költségvetési helyzetére is. Ezért az Európai Parlament, amelynek végső soron "vétójoga" van - mivel előzetes hozzájárulása nélkül a Tanács nem dönthet - megfogalmazta, hogy miben szeretné, az európai polgárok érdekeit szem előtt tartva javítani ezt a megállapodást. A képviselők javaslatot tettek egy időközi, kötelező felülvizsgálatra, hogy egy kedvezőbb gazdasági környezetben az Unió több pénzt mozgósíthasson a közösségi célokra. Az EP sürgette az uniós költségvetés bevételi oldalának, a saját források rendszerének átgondolását is. A parlament "zászlós hajója" a nagyobb méretű rugalmasság, amely lehetővé teszi, hogy az éves költségvetések merevsége miatt ne vesszenek el uniós pénzek.

A mostani kompromisszum része a 2013. évi uniós költségvetés még bizonytalan kifizetéseit rendező költségvetési módosítás mielőbbi elfogadása is. Az Európai Parlament elérte, hogy a jövőben várhatóan majd összhangba kerül az uniós költségvetési tervezés a politikai ciklusokkal, azaz 5 éves tervezési ciklusokra számíthatunk 2020-tól.

"A mai kompromisszum véget vetett a február óta tartó olykor meddő vitáknak. Az Európai Parlament valamennyi lényegi feltétele teljesült. Jó hír, hogy az új ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés is jelentős összeget kap majd 2014-ben és 2015-ben. Az Európai Néppárt parlamenti frakciója kezdettől fogva a gyors megegyezés mellett volt. Sajnos értékes hónapok vesztek el felesleges viták miatt, a képviselők a júliusi plenáris ülésen megerősíthetik ezt a megegyezést, és így 2014-ben elindulhatnak az új többéves programok. Az ír elnökség nyitott volt az Európai Parlament kéréseire, ezért reméljük, hogy az EP szocialista és liberális frakciói, amelyek eddig élesen támadták a megegyezést és elutasítással fenyegettek, most határozottan kiállnak a kompromisszum elfogadása mellett, hiszen ez szolgálja az európai, így a magyar polgárok érdekeit is" - mondta Surján László, az EP kereszténydemokrata alelnöke.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések