ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Heves megye lehetőségeit erősítik

Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő lett a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Heves megyei szervezetének elnöke.
Létrehozva: 2013. július 4., 10:38 | Utoljára frissítve: 2013. július 4., 11:55
nyomtat küld

Nyitrai Zsolt elmondta: a párt megyei választmánya kedden tartotta tisztújító ülését, ahol alelnöknek Horváth László országgyűlési képviselőt, kormánymegbízottat és a szintén országgyűlési képviselő Szabó Zsoltot, Hatvan polgármesterét választották meg. "Mindhárom elnökségi tag esetében egyhangú volt a szavazás, ami ami azt mutatja, hogy a Heves megyei Fideszben rend van" - mutatott rá.

Heves megye lehetőségeit erősítik

"Továbbra is a párbeszédre építünk és szolgáltató pártban gondolkodunk" - tette hozzá a megyei pártelnök. Közlése szerint az életminőséget javító, a problémákat megoldó, a nehézségeket csökkentő programot kívánnak kidolgozni a nyáron. Kezdeményező Fideszre van szükség, mert az újonnan megválasztott elnökség kétéves ciklusa alatt kerül sor az országgyűlési, az európai parlamenti és az önkormányzati választásokra is - hangsúlyozta Nyitrai Zsolt.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések