ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Három mentőállomás épül Baranyában

Baranyában három új mentőállomás épül, négyet pedig korszerűsítenek az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) fejlesztési programjának keretében.
Létrehozva: 2013. július 8., 14:25
nyomtat küld

Buda Péter, a mentőszolgálat dél-dunántúli orvos igazgatója hétfőn Pécsett sajtótájékoztatón elmondta: 2014. augusztus végére Pécsváradon, Sásdon és Szentlőrincen lesz új mentőállomás, Komlón, Pécsen, Sellyén és Siklóson a meglévő ingatlanokat modernizálják. Kiemelte, a felújítások keretében energetikai korszerűsítést hajtanak végre, bővítik a garázsokat, azokban egyebek mellett mosó- és fertőtlenítőhelyiségeket alakítanak ki.
   
Buda Péter szólt arról is, hogy új járműveket, köztük egy mentőorvosi kocsit, továbbá orvosi eszközöket is beszereznek, Pécsen egy szimulációs központ segíti a mentők képzését, továbbképzését. Az orvos igazgató utalt rá, hogy az OMSZ a közelmúltban 11 milliárd forint európai uniós forráshoz jutott, amelyből országosan huszonkét mentőállomást építenek, hatvanat felújítanak, kétszáz mentőautót vásárolnak, de jut pénz új eszközökre és oktatásra is. Buda Péter magyarázata szerint a beruházásokra azért van szükség, hogy a mentők a riasztástól számított 15 percen belül mindenhova kiérjenek, a kor követelményeinek megfelelően gyorsabb és magasabb színvonalú ellátást tudjanak nyújtani.
   
Csizi Péter, Pécs fideszes alpolgármestere örömének adott hangot, hogy a baranyai megyeszékhely egészségügyi intézményeinek 2009 óta tartó modernizációja keretében felújítják a Lánc utcai rendelőintézetet, folyamatban van a négyszáz ágyas klinikai tömb átalakítása, s most megkezdődik a mentőszervezeti ingatlanok korszerűsítése is. "A munka a jövőben is folytatódni fog, hogy az egészségügyi ellátás Pécsen ne csak az orvosok felkészültségben, hanem a technológia terén is 21. századi legyen" - fogalmazott a politikus.
   
A sajtótájékoztatón elhangzott: a mentők Baranyában átlagosan 150 alkalommal vonulnak ki naponta, a riasztások kétharmada Pécsett történik.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések