ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Újabb ügyben emeltek vádat a csepeli MSZP frakcióvezetője ellen

Újabb ügyben emelt vádat az ügyészség nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt Szenteczky János, a csepeli MSZP frakcióvezetője ellen.
Létrehozva: 2013. július 12., 09:32 | Utoljára frissítve: 2013. július 12., 09:33
nyomtat küld

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel azt közölte, hogy a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt még június 18-án emelt vádat az illetékes bíróságon. A vádirat szerint a vádlott a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójaként 2009. márciusában olyan karbantartási feladatok vizsgálatára kötött megbízási szerződést egy kft.-vel, amely vizsgálat a Zrt. saját belső apparátusával is elvégezhető volt, illetve azt a vádlott korábban el is végeztette. A külső cég általi vizsgálat indokolatlan volt, a vádlott a rábízott vagyon kezelésével járó kötelességét megszegte - olvasható a tájékoztatásban.
   
Májusban szintén a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség egy sportegyesület által használt ingatlanra vonatkozó bérleti szerződés ügyében emelt vádat nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt a politikus ellen. Korábban pedig 2012 júliusában rágalmazás vétsége miatt nyújtottak be vádiratot a bírósághoz - olvasható az ügyészségi tájékoztatásban.
   
A Fidesz csepeli szervezete csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, felszólítják Szenteczky Jánost, valamint Takács Krisztiánt, az MSZP önkormányzati képviselőjét, hogy térítse meg a csepeli polgároknak okozott károkat, és haladéktalanul mondjon le önkormányzati képviselői és egyéb fővárosi bizottsági tagságairól". Mint hangsúlyozták, Szenteczky Jánost eddig két bűncselekmény elkövetésével vádolta meg az ügyészség. Ezen kívül egy polgári perben, jogerős ítéletben mondta ki a bíróság, hogy közpénzből fizette magánügyvédeit. Takács Krisztiánt pedig szintén bűncselekmény elkövetésével, sikkasztással vádolja az ügyészség - írta a Fidesz, hozzátéve: "róla a vádiratból derült ki, hogy magánokirat-hamisításért egyszer már elmarasztalták". A nagyobbik kormánypárt csepeli szervezete szerint Takács Krisztián 2010-es önkormányzati választásokkor "gondosan eltitkolta korántsem patyolattiszta múltját".
   
Az MTI telefonon többször kereste, de eddig nem érte el Szenteczky Jánost.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések