ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

NFM: új pályázat társasházak energetikai felújítására

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium téglaépítésű társasházak energiahatékonysági felújítása, fűtéskorszerűsítése és a megújuló energiaforrások felhasználásának növelése céljából lakossági pályázatot hirdet augusztus 15-től - közölte a tárca.
Létrehozva: 2013. július 13., 10:08
nyomtat küld

 Az Új Széchenyi Terv, Társasházak energetikai felújítása alprogramban költségvetési forrásból rendelkezésre álló tervezett keretösszege 834,2 millió forint. A pályázaton az 1971 előtt, hagyományos technológiával, égetett tégla falazattal készült, legalább 20 lakásos társasházak vehetnek részt. Ennek a körnek most először indul állami forrásból támogatott, energetikai beruházásokra ösztönző pályázat, amelynek keretében utólagos finanszírozással vehető igénybe támogatás. Támogatandó a lakások külső nyílászáróinak energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje, az épületek nyári hővédelmének javítása árnyékoló vagy árnyékvető szerkezetek beépítésével, a homlokzatok és födémek hőszigetelése, az épületgépészeti felújítás, az elektromos korszerűsítés és a megújulóenergia-felhasználás növelése, például napkollektorral, hőszivattyúval.
   
A kiírás komplex felújítások megvalósítására ösztönöz. A támogatás mértéke és intenzitása az energetikai jellemzőket javító elemek komplexitásának függvényében, lakásonként maximum 750-900 ezer forint, illetve 50-60 százalék között változik. Az egy társasház által igénybe vehető támogatás teljes összege nem haladhatja meg a 60 millió forintot. A beruházás megvalósításának költségén túl támogathatók az energetikai szakértői, tervezői és szakhatósági díjak is, a kivitelezési költségek maximum 7 százalékáig.  A pályázatokat augusztus 15-től szeptember 15-ig, vagy a rendelkezésre álló keret kimerüléséig lehet benyújtani postán, az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. címére.  A 834,2 millió forintos támogatási keret mintegy 1,7 milliárd forint megrendelés-állományt hoz az építőiparnak. A beruházások mérséklik Magyarország energiaimport-függőségét és a szén-dioxid-kibocsátást.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések