ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Új bölcsőde nyílik Ferencvárosban

Új bölcsőde nyílik a főváros IX. kerületében szeptemberben - közölte a kerületi önkormányzat pénteken az MTI-vel.
Létrehozva: 2013. július 19., 10:57
nyomtat küld

A tájékoztatás szerint a negyven férőhelyes intézményt  248 millió forintos uniós támogatással és 267 millió forintos önkormányzati önerőből építették meg a Thaly Kálmán utcában. A beruházásnál figyelembe vették azt is, hogy később tovább lehessen bővíteni az épületet.
   
A Varázskert Bölcsődében az alapellátáson kívül sószoba és speciális étkeztetés szolgálja a gyermekek egészséges fejlődését - olvasható a kerület közleményében, amelyben arra is kitértek, hogy a szülőket a nyitva tartáson túli időszakos gyermekfelügyelettel, valamint pszichológiai és dietetikai tanácsadással segítik. Az intézményben tartósan beteg és sérült gyermekeket is tudnak majd fogadni. Ferencvárosban 29 éve nem nyílt új bölcsőde, a mostani fejlesztéssel a kerületben összesen 290 kisgyermeket tud ellátni az önkormányzat.

(MTI - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések