ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Részleges üzembe helyezés a nyíregyházi szennyvízberuházásnál

Megkezdődött az európai unió támogatásával épülő, 13,4 milliárd forint értékű nyíregyházi szennyvízberuházás eddig elkészült csatornarendszerének részleges üzembe helyezése pénteken.
Létrehozva: 2013. július 26., 15:16
nyomtat küld

Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a város polgármestere az MTI-nek elmondta: az üzembe helyezés a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely négy külső városrészét, Borbányát, Sóstógyógyfürdőt, Sóstóhegyet és Nyírszőlőst érinti. Harminc utcában köthetnek rá az ingatlantulajdonosok a kiépített és átadott új vezetékrendszerre az első ütemben. Az üzembe helyezés hétfőn kezdődő első hetében mintegy 300 lakás bekötésével végeznek várhatóan a kivitelezők - tette hozzá. Az önkormányzati vezető megerősítette, hogy az ősz végéig szeretnék beüzemelni a teljes új csatornahálózatot.
   
Mikó Dániel, a nyíregyházi szennyvízberuházás megvalósítására létrehozott társulás elnöke közölte: a beruházás összesen mintegy 8000 ingatlant érint majd a városban, ott, ahol eddig nem volt csatornarendszer. A kivitelezők eddig csaknem ötezer ingatlanhoz építették már ki a csatlakozó vezetéket, a telekhatáron belül egy méterre. Még háromezernyi ingatlannál nem végeztek, de azoknál is jó ütemben halad az építkezés.
   
Mikó Dániel kitért arra, hogy az utcai hálózat üzembe helyezése után az érintett lakóknak harminc napjuk van arra, hogy csatlakoztassák ingatlanjukat a vezetékrendszerhez. Ha ezt nem teszik meg, megszűnik az önkormányzati támogatás, amit az egyedi szennyvíztározókból történő szennyvíz-elszállíttatáshoz kaptak a beruházás elhúzódása miatt. További két hónap eltelte után pedig már talajterhelési díjat - az elhasznált víz minden köbmétere után 1800 forintot - is kell fizetniük az érintetteknek.
   
A társulati elnök megjegyezte, hogy az ingatlanok csatlakoztatásának feltétele természetesen a lakossági beruházási hozzájárulás rendezettsége, az ingatlanonkénti több mint 120 ezer forint megfizetése. A 13,4 milliárd forint értékű szennyvízberuházás Nyíregyháza csatornahálózattal még nem rendelkező városrészeit érinti, valamint megoldja a szomszédos Kálmánháza, Kótaj és Nyírpazony szennyvízének korszerű tisztítását is.
   
A vezetékhálózat kiépítése mellett korszerűsítik a város 2-es számú szennyvíztisztító telepét is, ott a készültség már 98 százalékos. Egy hete adtak egy kommposztálótelepet, amelyben a szennyvíziszapból különböző adalékanyagokkal évi 4000 tonna komposztot készítenek mezőgazdasági hasznosításra. A beruházáshoz 10,3 milliárd forint európai uniós támogatást és nemzeti forrást kapott Nyíregyháza és a három nyírségi település.

(MTI - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések