ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Ivóvízminőséget javító beruházás indul Zalaegerszeg térségében

Zalaegerszegen és 13 környékbeli településen közel 5 ezer ember ivóvízének minőségjavítása valósul meg 4,3 milliárd forintos beruházással - jelentette be szerdai zalaegerszegi sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
Létrehozva: 2013. július 31., 11:23 | Utoljára frissítve: 2013. augusztus 1., 13:21
nyomtat küld

Gyutai Csaba (Fidesz-KDNP) elmondta: a várhatóan 2015 nyaráig megvalósuló, közel 90 százalékos támogatottságú fejlesztés révén az önkormányzati tulajdonú Zalavíz Zrt. szolgáltatási területén literenként 10 mikrogramm alá csökken a víz arzéntartama, ahogy azt az európai uniós szabványok előírják. Ez a zalai megyeszékhelytől délnyugatra fekvő falvakban ma még magasabb értékű, bár a korábban érvényben lévő 50 mikrogrammos határértéket eddig sem lépték át.
   
Hozzátette, hogy az előkészületek 2010 óta tartanak, a kormány két héttel ezelőtt hagyta jóvá kormányhatározatban a minőségjavítást és fejlesztést egyaránt szolgáló beruházást, amelyhez közel 89,2 százalékos európai uniós és magyar állami támogatás társul. A mintegy 495 millió forintos önrészt és az áfát az érintett települések összefogásával, valamint hitelfelvételből fedezik.
   
A tervezési folyamatok lezárultak, a kivitelezést felügyelő, a VTK Innosystem Kft. által vezetett konzorciummal a szerdai sajtótájékoztató keretében írták alá a megállapodást. Gyutai Csaba ennek kapcsán arra is kitért, hogy a munkálatok részeként Zalaegerszeg nyugati vízművének területén egy új, napi 4500 literes kapacitású vízbázist építenek, továbbá víztározókat, víztornyot és átemelőket, illetve 40 kilométer új vízhálózatot is lefektetnek, de korszerűsítik a régi műtárgyakat is.
   
Horváth László, a Zalaegerszeg és térsége ivóvízminőségének javítására létrejött társulás elnöke arról beszélt: a települések által vállalt önerőhöz szeretnének a Belügyminisztériumtól támogatást nyerni. Reményeik szerint akár a teljes önrészt biztosíthatja az esetleges sikeres pályázatuk.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések