ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

"Az egyetemek a pénzüknél lesznek szeptembertől"

Klinghammer István szerint a kormány gesztust gyakorolt azzal, hogy egyes szakokra már 240 ponttal is be lehetett kerülni. A felsőoktatási államtitkár erről a Magyar Hírlapnak adott interjúban beszélt.
Létrehozva: 2013. augusztus 7., 10:25
nyomtat küld

A lap szerdai számában közölt interjúban kifejtette: olyanok is felvételt nyertek, akik korábban csak önköltséges képzéseken próbálkoztak volna, és csak önköltséges szakra vették volna fel őket, ez azonban hosszú távon nem fenntartható.
   
Arról is beszélt, hogy megbízatását azzal a feltétellel vállalta, hogy az alapképzésekre megemelik a minimumponthatárt.
   
Annak firtatására, lesz-e elég forrás, úgy reagált: "Mindenkit biztosíthatok, hogy az egyetemek a pénzüknél lesznek szeptembertől – legalábbis azok, amelyek megfelelő számú hallgatót vettek fel. A korábban bejelentett 58 milliárd forintos alapból a megemelt állami ösztöndíjas létszám forrását is ki tudjuk pótolni." Hozzátette, hogy lehetnek kisebb csúszások.
   
Az államtitkár beszélt arról is, hogy a közösségi főiskolák a felsőoktatási szakképzések bázisai lesznek. Aki akar, ezzel a tudással tovább tud lépni alap-, majd akár mesterképzésre is. "Az a célunk, hogy ne kéményként emelkedjenek ki az intézmények, hanem adják meg az átjárás lehetőségét a felsőoktatási intézmények egymás között" - mondta.
   
Kulcskérdésnek tartja a rektorok szerepének tisztázását is. "A rektor az egyetem vezetője, de a működtetésért nem ő felel. Rá kell térnünk a kancellári rendszerre" - mondta a lapnak.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések