ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Folytatódik a közfoglalkoztatás az Ős-Dráva programban

Folytatódik a közfoglalkoztatás a dél-baranyai Ormánság felzárkóztatását célzó Ős-Dráva programban - jelentette be a program végrehajtásáért felelős kormánybiztos csütörtökön, Vajszlón.
Létrehozva: 2013. augusztus 8., 15:37 | Utoljára frissítve: 2013. augusztus 8., 17:21
nyomtat küld

Tiffán Zsolt sajtótájékoztatón elmondta: augusztus 1-jétől a Start munkaprogram keretében 35 településről 332 fő dolgozik a program megvalósításában.
   
A foglalkoztatás 333 millió forintos forrásból a lehető legtovább, 2014. február 28-ig tart - tette hozzá.
   
Ismertetése szerint a közfoglalkoztatásba bevont emberek a tájhasználatváltás és a vízrendezés előkészítésében vesznek részt: vízi közműveket, vízfolyásokat tesznek rendbe, árkokat, medreket, csatornákat tisztítanak, és mezőgazdasági utak karbantartásán dolgoznak.
   
Elmondta, a közfoglalkoztatottak feladatai között van az Ormánság érintetlen területein haladó tanösvények karbantartása és a térségben két hektáron folyó gyógynövénytermesztéshez szükséges öntözési rendszer kialakítása is.
   
Kitért arra, hogy a dolgozók számára szeptember 1-jétől elindítják a Szövétnek elnevezésű képzési programot, amely segít nekik elhelyezkedni "az aktív munka" világában.
  
A kormánybiztos megjegyezte: az Ormánságban vannak falvak, ahol az országos átlagot bőven meghaladó a munkanélküliség, magas a szakképzetlenek és az elvándorlók aránya, sokan generációk óta munkanélküliek.
   
"Munkakultúrát szeretnénk az emberekben kialakítani, hiszen csak segélyekből nem fog fejlődni az Ormánság" - mondta.
   
"Az Ős-Dráva program a magyar kormány, Magyarország teljesítményének a tesztje, ezért a kormány különleges figyelmet fordít rá" - fogalmazott a kormánybiztos.
   
Az Ős-Dráva program a fenntartható vidékfejlesztés 45 ezer hektárt és 36 települést érintő, 25 milliárd forintos hazai mintaprogramja. Lényege a vizes élőhelyek revitalizálása vízkormányzási rendszerek kialakításával, elősegítve a folyó mentén az ökoturizmus, a horgászat és a mezőgazdaság fellendülését.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések