ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Jelenleg is tárgyalnak új beruházásokról

A dunaújvárosi önkormányzat a megyei kormányhivatallal együttműködve minden rendelkezésére álló eszközzel segíteni fogja azokat, akiket a Dunaferr el akar bocsátani - reagált közleményében Cserna Gábor (Fidesz) Dunaújváros polgármestere az MSZP és a DK közös, a Fejér megyei városban tartott pénteki sajtótájékoztatójára.
Létrehozva: 2013. augusztus 16., 16:18
nyomtat küld

Dunaújváros polgármestere közleményében azt írta, jelenleg is tárgyalnak annak érdekében, hogy sok embert foglalkoztató, munkahelyteremtő beruházásokat vonzzanak Dunaújvárosba.
    
Cserna Gábor közleményében elszomorítónak nevezte, hogy "a baloldal politikai kampányra és indulatkeltésre próbálja meg felhasználni a jelenlegi helyzetet, és politikai tőkét akar kovácsolni más emberek drámájából". Emlékeztetett rá, hogy 2004-ben még a szocialisták vezette kormány privatizálta a Dunaferrt, emiatt a mostani létszámleépítéskor az államnak csak igen korlátozott eszközei vannak a tulajdonosi döntés befolyásolására.
    
A polgármester emlékeztetett arra, a Dunaferr is elismerte, hogy globális okok vezettek a lépést eredményező tartós veszteséghez.
    
A polgármester hozzátette: "a dunaújvárosi Hankook-beruházással kérkedő baloldali pártok az említett üzletet sajnos úgy kötötték meg, hogy a városon kívül eső fejlesztés miatt 50 százalék iparűzési adótól elesik Dunaújváros".

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések