ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

"A tények makacs dolgok"

Bajnai és a szocialisták ugyanott folytatnák, ahol 2010-ben abba kellett hagyniuk - írja közleményében dr. Pósán László országgyűlési képviselő, a Fidesz debreceni szervezetének elnöke.
Létrehozva: 2013. augusztus 18., 21:12 | Utoljára frissítve: 2013. augusztus 18., 21:13
nyomtat küld

Piacképtelen és értéktelen diplomák tömegével szédítenék a fiatalokat és nulla tudással lehetővé tennék a bejutást a felsőoktatásba. Tudás és tanulás nélkül egy ország nem tud felemelkedni. Ehhez, pedig minőségi oktatásra és magasabb követelményekre van szükség - hangsúlyozza.
    
Mint írja, a Fidesz ebbe az irányba próbálja átszervezni a felsőoktatást, hogy kiemelje a szakadékból, amelybe a Gyurcsány-Bajnai kormányok taszították. Nem az nézi ostobának a fiatalokat, aki piacképes diplomához akarja őket juttatni, hanem az, aki a Gyurcsány-Bajnai-éra körülményeket állítaná vissza. Magyarország ebből nem kér!
    
Magyarország ebben az évben összesen 490 milliárd forintot fordít felsőoktatásra, ami több, mint az az 1 százalék amit Bajnaiék és a szocialisták szánnának rá. Tényekkel lehet vitatkozni, azonban nem érdemes, azokat esetleg elferdíteni lehet - zárja közleményét a politikus.

                                

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések