ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Tarlós: Minden út Szent Istvántól ered

Tarlós István szavai szerint minden út Szent Istvántól ered és csak az ő szellemiségében haladhat tovább. A főpolgármester kedden Csepelen, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen, az Ősi elődeink szoborcsoport avatásán arról is beszélt, az államalapító nem mellőzte, hanem építette a kereszténységet, amelynek alapján lett erős egykor Európa és lett nagyhatalom Magyarország.
Létrehozva: 2013. augusztus 20., 13:34
nyomtat küld

Tarlós István azt mondta, Budapest szellemi mentora, építője, Széchenyi István a legnagyobb élő emlékezetet látta Szent Istvánban, és ebben ma sincs ok kételkedni. Anonymus többször is említi Csepel szigetét, amelyhez Álmos és Árpád korából is több történet fűződik – tette hozzá Tarlós István.
    
A főpolgármester felidézte: a magyarok története változatosan alakult, és ez igaz Budapestre, azon belül Csepelre is, amely egyebek mellett volt már magyar királyok pihenője és magyar iparváros is. Hangsúlyozta: három éve a főváros és a kerület közösen új utakon jár, de folytatják a jó hagyományok ápolását.
    
Mint megjegyezte, nem azt hirdetik, mint korábban, hogy egy út van, de tudják, minden útnak közösnek kell lennie. Azt sem hirdetik, hogy egyetlen cél van, de minden jó célt felmérnek, és értéke szerint becsülnek meg - fűzte hozzá.
    
Budapest mai céljai nem a "ködben sejlenek", a nagy tervek utópiái helyett a megőrzés, a működőképesség, a biztonság és a megalapozott előre haladás útján kell járni - fogalmazott a főpolgármester. Tarlós István ennek jeleként említette a Budapesten az idén forgalomba állított új buszokat, az újjáépített tereket és a befejezéséhez közelítő 4-es metró projektjét is.
    
A csepeli Daru dombon Németh Szilárd polgármesterrel, fideszes országgyűlési képviselővel közösen felavatott szoborkompozíció Álmos vezérnek, Árpádnak és Szent Istvánnak állít emléket.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések