ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Tatabányán a Fidesz megszünteti a kommunális adót

A tatabányai képviselő-testület többségét adó Fidesz-frakció a csütörtöki közgyűlésen kezdeményezi a városban két éve bevezetett kommunális adó megszüntetését 2014. január elsejétől - mondta el a párt helyi alelnöke keddi sajtótájékoztatóján.
Létrehozva: 2013. augusztus 27., 15:12
nyomtat küld

Hidas János tájékoztatása szerint a kommunális adó bevezetése összesen 110 millió forint bevételt jelentett a városnak. Az önkormányzat ehhez az összeghez további 110 millió forintot tett hozzá és az így képződött alapot a befizetések arányában a lakókörzetek fejlesztésére fordították.
   
Magyarné Kocsis Andrea frakcióvezető ismertette, a kormány 5,5 milliárd forint adósságot vállalt át az önkormányzattól, valamint 600 millió forintos egyszeri támogatást nyújtott a városnak. Tatabánya adóssága csökkent az elmúlt három évben, illetve emelkedett a város iparűzési adója, ezért kezdeményezik a kommunális adó megszüntetését, mely egy átlagos, 52 négyzetméteres panellakás esetén évente ötezer forintos összeg - ismertette a képviselő.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések