ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Képzési program Tatabányán a Bridgestone új üzeme első munkavállalóinak

Képzési programot indítottak pénteken Tatabányán, az Edutus Főiskolán a japán gumiabroncsgyártó Bridgestone új üzeme első húsz, leendő munkavállalójának.
Létrehozva: 2013. augusztus 30., 13:32
nyomtat küld

A vállalatnak jelenleg 370 dolgozója van, a bővítéssel a létszám elérheti a 970-et - hangzott el az első foglakozáson, amelyen Karato Kendzsi, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte a leendő dolgozókat.
 
Czunyiné Bertalan Judit kormánymegbízott az MTI-nek elmondta, a megyei munkaügyi központ és a vállalat több száz emberből választotta ki az első tanfolyam résztvevőit, akik mindannyian munkanélküliek voltak. Ők angol nyelvű képzést kapnak, gépészeti és elektronikai oktatáson vesznek részt, valamint gumigyártási ismereteket sajátítanak el, majd sikeres vizsga után a Bridgestone alkalmazásába kerülnek és Japánban folytatják a felkészülést, várhatóan belőlük kerül ki az első csoport, amely betanítja a többi dolgozót. A kormánymegbízott hozzátette, reményei szerint a munkaügyi központ és a képző intézmények szoros együttműködésével sikerül elérni, hogy a japán vállalat lehető legtöbb munkavállalóját Komárom-Esztergom megyéből vegyék fel.
   
A Bridgestone októberben jelentette be, hogy 267 millió eurós beruházással a jelenlegi kétszeresére, napi 18 ezer abroncsra emeli tatabányai gyárának személygépjármű-abroncs kapacitását. A fejlesztés 2017 első felében zárul. A társaság május 31-én kötött stratégiai együttműködési megállapodást a kormánnyal, később kiemelt jelentőségűvé nyilvánították a beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket. A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) márciusban a Bridgestone-nak ítélte meg az év legtöbb munkahelyet teremtő vállalata címet.
   
Magyarországon a Bridgestone 2008-ban kezdte meg tatabányai gyártóüzemében az ultra nagyteljesítményű (UHP) személygépkocsi gumiabroncsok gyártását. A tatabányai üzem a gyár BIRD (Bridgestone Innovative and Rational System) nevet viselő technológiájával működik és ez mindössze a második ilyen gyár amelyet Japánon kívül hoztak létre.  A japán Bridgestone Corporation a világ legnagyobb gumiabroncsgyártó cége, amely több mint 150 országban értékesíti termékeit és 140 ezer embert foglalkoztat. A Bridgestone Europe 9 európai gyárával, kiemelt kutatási és fejlesztési központjával és több mint 12 500 alkalmazottjával különféle típusú gumiabroncsokat és termékeket fejleszt és gyárt Európában. Szállít autógyáraknak, úgynevezett gyári szereléshez, illetve utólagos alkatrészellátásra.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések