ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Együttműködés a magán-kereskedőházakkal

Egyelőre felesleges találgatásnak tartja a külgazdasági kapcsolatok ösztönzését támogató rendszer esetleges további módosítását a Miniszterelnök­ség külügyi és külgazdasági államtitkára; Szijjártó Péter a Napi Gazdaság keddi számában megjelent interjúban azt is elmondta: a legaktuálisabb feladat a három, már működő magán-kereskedőházzal való együttműködés módjáról történő megállapodás.
Létrehozva: 2013. szeptember 10., 08:27
nyomtat küld

Az államtitkár elmondta, hogy a jelenlegi három kereskedőház - Bakuban, Asztanában és Moszkvában -  magántulajdonban van, így ezek forgalmáról, a velük kapcsolatban álló cégekről a tulajdonosok tudnak tájékoztatást adni, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH Zrt.) pedig elindította azon kft.-k bejegyzését, amelyek ezeket a kereskedőházakat az állam részéről is képviselik.

Hozzátette, hogy nem tartaná ésszerűnek, hogy ahol már magán-kereskedőházak vannak, az állam egy teljesen külön rendszert tartson fenn, ezért együttműködésben gondolkodik. "Ha azzal gyarapítjuk az állami vagyont, hogy tulajdonrészt szerzünk ezekben a társaságokban, akkor ezzel eredményesen tudjuk a magyar exportot is segíteni" - fogalmazott.
   
Az államtitkár a tárgyalási pozíció biztosítása érdekében nem közölte, hogy az ügyletre mekkora összeget szánna az állam, de arra a kérdésre, hogy milliárdos nagyságrendű tételről van-e szó, azt felelte, nem hinné. Elmondta: saját célkitűzése az, hogy 2013 végére megnyissák a pekingi, az abu-dzabi, és a rijádi házat is, jövőre pedig szeretnék a magyar külgazdasági terjeszkedést Afrikában is kereskedőházakkal támogatni.

(MTI - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések