ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Novemberben indul a téli közmunkaprogram

November elsején indul a téli közmunkaprogram, amelybe a kormány 200 ezer embert szeretne bevonni, ebből 100 ezer ember képzést kap majd - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Létrehozva: 2013. szeptember 11., 17:50
nyomtat küld

 Czomba Sándor jelezte: a téli közmunkaprogram április 30-ig tart majd. A tervek szerint 100 ezer embert 6 órás közfoglalkoztatásba vonnak be, a másik 100 ezer pedig napi 4 órában képzésben részesülne. Itt a 8 általánost végzettek a fő célcsoport, hiszen a regisztrált álláskeresők 60 százaléka közülük kerül ki; ők alapkompetencia fejlesztést kapnának, de az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakmákat is el lehet sajátítani a közmunkaprogram keretében - mondta az államtitkár.
    
Czomba Sándor kiemelte: a téli közmunkaprogramot is azokra a megyékre - például Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg - összpontosítják, amelyekben egyébként is magas a közfoglalkoztatottak száma.
    
A téli közmunkaprogram képzési "lábát" 24 milliárd forintos európai uniós támogatásból finanszírozzák majd - ismertette.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések